Tavaly vettem a hagymát. Olcsón. Persze a színe nem olyan, amilyent reméltem. A mintája pedig nagyon hasonlít az amarilliszem mintázatára. Talán ezért is haragudtam rá. Olyan, mint a művirág.
Valószerűtlen és groteszk.
Elkezdte kinyitni a szirmait, mint egy ásító szörnyeteg.
Lustán kilógatta a porzóit és a bibéjét.
Megjelent a bűvös hármas. Mint a mesében.
Három temőlevélből nőtt össze a termője,
ami háromszögletű bibében végződik.
Lustán ringatózik a bibeszálon, mint a szörny nyelve, kinyújtva, ívesen.
Kettőször három lepellevél, zöld margóval rózsaszínen, csíkosan, pöttyösen, pöndörödve.
Alacsony szárán megannyi hatalmas virág. Pedig éppen csak térd fölé ér.
Napokig nézegettem. Szoktam a látványt. Aztán készítettem képeket. Csak úgy, megszokásból.
Hozzáhajoltam. És minden megváltozott.
Hirtelen szépnek kezdtem látni.
A kunkorodó szirmokat, a pöttyöket, amik nem is pöttyök, hanem szeplők.
A bibét, ami nem is háromszög, hanem szív.
A varázslat pedig az illatában volt. Fűszeres, édes, erőteljes, akár a vékony, alacsony szára, ami a nehéz fejeket tartja.Most már érzem akkor is, ha nem hajolok közel. Elég csak kilépni a házból.
Még mindig valószerűtlen virág. De már megbékéltem vele.
Meghódított az illatával.
Megjegyzések
csakBea: Ez többféle "sima" liliom keveréke. Oriental és Trumpet (Orienpet) hibrid. A tieid, úgy néztem, hogy ázsiaiak. De nem biztos, tudod a csomagolás miatt nem nagyon látszódott, meg rengeteg fajtájuk, változatuk van.
Adél: Engem megszelídített, bár még nem teljesen.
Mondhatnám, hogy szép, mint Isten minden teremtménye, de ez emberi teremtmény, csak az alapanyag jött fentebbről.:)
Éva: A virágok köszönik a dicséretet.