Mindig csak mondom, de sosem mutatom, hogy mit is lehet megenni még a kertből. A mai találat egy kis csokor rukola. Csak tudnám, mitől olyan drága a boltban, mikor nálunk gyakorlatilag gazként nő. Finom, dió ízű, pikánsan csípős gazként. A doboz ne tévesszen meg senkit, nem boltból való az áru. Csak már gyűjtögetem a palántanevelésre alkalmas dobozokat.
Hétfőn pedig olyan zsenge karalábét szedtem a levesbe, amit a tűzhelyen felejtettem, hogy mire Feri szólt, hogy nem kellene-e lezárni alatta a tüzet, addigra hiába kerestem az ujjnyi vastagra vágott karikákat, amiket magamnak szántam, jutalom falatnak. Teljesen eltűntek a levesben.
A múlt heti frankfurti leves leveles kelből készült:
Szeretem az alakját, a kékeszöld viaszos leveleit, melyek hólyagocskáiban drágakőként ülnek meg a vízcseppek. A kelkáposztához képest a levelei rostosabbak, haragos zölddé lesznek főzés közben, keményebbek benne az erek, és az íze sem olyan édeskés. Viszont egyelőre télállónak bizonyult, folyamatosan szedhető és nagy a díszítőértéke.
Megjegyzések
Bea! Idén nagy volt a szárazság. A káposztafélék nagyon vízigényesek. Nem is értem, idén nálunk miért csak ezek sikerültek, mikor ezeket nem is locsolgattam. Drukkolok, hogy jövőre több sikered legyen.