Tegnap sötétedés után értünk haza. Első dolgom volt, hogy a góré előtt kialakított nyuszisimogatóból éjszakai szállására cipeljem a nyulat. Meresztgettem a szemem a sötétben, de nem láttam a szürke betonon gunnyasztó szürke nyulat. Aztán észrevettem, hogy a hevenyészett karám egyik fala elmozdult. Szép estének néztünk elébe. Azért a biztonság kedvéért kiküldtem Ferit is, hátha ott a nyúl, csak én nem látom sötétben. Persze jól láttam, hogy nem láttam.
A következő öt percet azzal töltöttük, hogy megpróbáltuk a nem kis játékarzenálból előkeríteni a gyerekek sárga-piros elemlámpáját, amivel állatok diaképét szoktuk a sötét falra vetíteni. Persze nem találtuk. Tettem egy kört a tök sötét góré környékén, hátha hallom, hogy valami nagy, világos gombóc azt mondja a gazban, hogy ropp-ropp-ropp. De semmi. Szomorúan ballagtam a házba, hogy csitítsam a csokitojásokért őrjöngő mókusok hadát.
Mindeközben Feri mégis megtalálta a sárga-piros tízcentis gyerekelemlámpát, és azzal indult nyuszivadászatra a sötét kétezer négyzetméteren, ahol még egy rendes kerítés sincsen. Néhány perc múlva én is csatlakoztam hozzá. Addigra már bemérte a szökevény koordinátáit a veteményesben. Még sosem kergettem nyulat. Gyors állat. Megtettünk egy kört a veteményesben, taposva mindent, a két napja nagy gonddal betakargatott palántáktól kezdve a levendulákon át, a bimbózó eperágyásban a nyulat követve. A minden lében macskák sem hagyhatták ki a kalandot, csatlakoztak a díszes kompániához, izgatottan hajtották a nyulat, aki félt tőlük, mi meg hajtottuk a macskákat, hogy ne kergessék a nyulat. De azok csak feneküket ringatva, farkukkal integetve, a földre lapulva cserkészték a gombolyagot, majd a megfelelő pillanatban a közelébe ugrottak. A megfelelő pillanat pedig mindig akkor következett be, mikor elérhető közelségbe kerültünk a bundással. A szerencsére annyira bátrak nem voltak, mint amikor a tollborzfűre szoktak vadászni, vagy a szöcskékre. Itt már a hisztérikus röhögés határán voltam. Lelki szemeimmel láttam magunkat a sötét veteményesben. Elöl halvány fénykörben a nyúl, mögötte Feri a nyuszira szegezett játéklámpával, jobbra-balra a lapuló macskák, én meg botladozva a nyúl után.
Miután a macskák visszakergették a nyulat a góré előtti simogatóig, már rá tehettem a kezem meleg, kék bundájára, de csak átmenetileg, mert lelkes segítőink még egyszer jól megugrasztották, így kicsúszott a kezeim közül. Aztán végül csak meglett. Boldogan gyömöszöltem a nyuszi-szállítmányozó papírdobozába, és vittem aludni a szuterénben kialakított alvóhelyére. A nagy boldogság közepette, mégsem nagyon tudtam figyelmen kívül hagyni azt az érzést, amikor felemeltem a nehéz, egyensúlyát kereső dobozos nyulat és a nem kis mennyiségű nyuszipisi végigáztatta a nadrágomat combtól bokáig. Most már csak azért aggódom, hogy a mértéktelen friss zöld fogyasztását is túlélje.
Konklúzió:
Ha nyulat tartasz, és nincs eszed, legalább elemlámpád legyen.
Konklúzió:
Ha nyulat tartasz, és nincs eszed, legalább elemlámpád legyen.
Megjegyzések
Szereljetek a nyúlra ledes kerti lámpát szerintem. :)
Gyerekeknek nyúl nem túl sok jóval kecsegtet. A szomszédban pl. a két gyerek kapott egy-egy nyulat. Az egyik nyuszit este elvitte a róka. Volt nagy sírás rívás kesergés... Vehettek megint egyet.
Aztán egyszerre tűnt el mind a kettő (hát ezek a rókák, felháborító mit művelnek!), és a szülők erősen nyalogatták másnap a szájuk szélét az ebédnél... :D
@Holdgyöngy: Nálunk is jár egy vörös pincsi minden nap a szomszéd medveölőhöz a mi kertünkön keresztül, de eddig kárt nem okozott.
@Nyözö: Bár nálunk róka még nem tette tiszteletét, be kell vallanom, hogy szombaton mi is nyalogattuk a szánk szélét, vadas nyuszi volt terítéken. Ebből a nyusziból viszont apanyúl lesz, ha megéri.
@BoGyo:Most már mi is csak nevetünk rajta:)