A nagy évelő ágy ősszel

Eddig is biztos volt, hogy tavasszal atomjaira bontom a nagy évelő ágyat, csak még ötletem nem volt hozzá. Most már van. Azt hiszem ragaszkodnom kell az állandóan hangoztatott, aztán nem megtartott elképzelésemhez, aminek a lényege, hogy ugyanabból a növényből nagy foltokat alakítsak ki. Miért gondolom meg magam mindig útközben? Nem tudom, de tavasszal már nem fogom. Az ágyás őszi képe is megerősített ebben. 

Az őszirózsák és a varjúhájak véletlenül(?) egy helyre kerültek, és nagyon jól mutatnak így. Az ágyás többi része elég kihaltnak látszik, tavasszal derül ki, hogy tényleg kihaltak-e a növények, vagy csak téli álomra szenderültek. A tavaszi virágzásúak már rég visszavonultak, ott azért üres a hely, az olyan nyári virágzásúaknak, mint  például a kas- és kúpvirágok,  még mutogatniuk kellene magukat, de jelenleg száraz kóróként meredeznek, emléket állítva a forró, száraz nyárnak. Aztán hiányoznak még az összképből a háttérben sínylődő kis bokrok, amik majd nagyok lesznek egyszer, ha megérik: a som, a babarózsa, a kékszakáll, a nyári orgonák,  valamint azok az évelők, amelyek új szerzemények és lassabban fejlődnek, mint más új szerzemények. Kellenek még füvek és jövőre beköltöztetem a krizantémokat is. Bár utóbbiakon még gondolkodom, hogyan lehetne szépen beilleszteni az októberig nem túl mutatós bokraikat. Árvalányhaj utánpótlásom talán összejön, ha a palánták átvészelik a telet. Ezen kívül jövőre erősebbek és mutatósabbak lesznek a Marika-füveim, amik talán japán díszfüvek, talán pampafüvek, nem tudom még, az évelő tollborzfűről is megpróbálok sarjakat szedni és ott van az új gyönyörűségem, a vízszerető alangfű. Na puf, mert itt nincs tópart, de csodák attól még lehetnek.

Árvalányhaj nevelde

 Évelő tollborzfű

Alangfű

 A tavaszi hagymások pedig megint parkolópályára kerültek. A tervezett változtatások miatt a jövő évet a két himalájai nyír szomszédságában lesznek kénytelenek eltölteni. Már kiástam őket a tavalyi növényrezervátumból és várják, hogy új helyükre kerülhessenek.