Képes július, nehogy azt gondoljam majd évekkel később, hogy ebben az évben ez a hónap nem is volt

Mert nagyon is volt, csak nem a kertben, hanem inkább az építkezés finisében.

Legújabb családtagunk Lancelot, aki Jenő, egyébként pedig wcpapír-sorozatgyilkos.

Kint is, bent is négylábú.

A kedvenc hely a munkásoknak kialakított kis kiülő lett.

Megy a játék.

Feri fáradhatatlanul gondoskodik az edénykertről.

A beültetésem szépen fejlődik, nagyon szeretem.

Az édesburgonyák viszik a prímet, de végre kikandikál a rózsanád is mögöttük.

Új taggal bővült a konyhai személyzet.

Egy macskának semmi sem lehet túl meleg. 

Miközben mi izzadságban fürödve szerelünk Ferivel, Jenő a vastag szőnyegen napozik.

Hát ennyi. Nem sok. A szedersövényt közben földig húzza a ráfutott komló, a paradicsomokon most jelentek meg az első bogyók, a paprika nem akar nőni, de ahogy elnézem nem is tv paprikát adtak a piacon, jövőre nem veszek palántát ott. A zöldbab csak virágzik, immáron két hónapja. A káposztafélék még nem teremnek. A karalábék nyom nélkül eltűntek. A hagymát felszedtük, de nagyon rohad, gondolom a sok eső miatt, de persze lehet, hogy nem. A rózsák hullatják levelüket, most kezdik a második virághullámot. A kert minden szegletében van elvadult rész. A bogyósoknál két méteres a gaz, a veteményesben a néhai répa- és hagymaágyásokban méteres a paréjmező, répa és hagyma nem nőtt benne. A szedersövényen csak sírni tudok, a fűszerkertet a levendulákkal együtt a szulák igázta le, és kell még füvet nyírni is. De  most, ezekben a hetekben nem jutott erre is idő. Mert van fontossági sorrend és ott a növények legesleghátul állnak. Vannak határidők és intéznivalók, szervezni és felügyelnivalók, játszani és pihennivalók, de a kertet még így is nagyon szeretem, és mindig megdobban a szívem, amikor végigsétálok rajta, a térdig érő fűben, félrehajolva a metszetlen ágak elől, hogy van nekem.