Írni is jó lenne

Csak nem jönnek a szavak a fejemben. Pedig olyan sok dolog történik. Vagy pont azért. A tavasz pedig zavarba ejtő. Olyan váratlan. Sose tudok eléggé felkészülni rá. A hangos madárdalra. Az illatokra. A mindennapi kis és nagy csodákra. A melegre. A szélre. A szárazságra. A sok tojásra. A zöldre. Minden tavaszra újszülöttként csodálkozom. A többi évszak olyan magától értetődően halad és vált egymásba, de a tavasz nem ilyen. Gyors és lehengerlő. 

Most éppen a körtefák viszik a prímet, és a tulipánok szépen felzárkóztak hozzájuk. De sok örömet adnak a szilvafák virágai, a bogyósok csengettyűi és Feri újításai is. Igazi ezermester lesz, és én már csak másodhegedűs vagyok mellette a kertben. Most is ő végezte a munkák oroszlánrészét. Rengeteg talicska komposztot talicskázott fel nekem a kert végéből a veteményesbe, aztán kapálógéppel beleforgatta és még el is gereblyézte nekem, hogy folytathassam a veteményezést. Aztán felszerelte a kutat és a szivattyút. Napokig birkózott a slagok szivárgó kapcsolataival, de mostanra már azt is megoldotta, hogy fent is tudjuk locsolni az új vetésű füvét és a veteményest is odalent, mindenféle mutatványok nélkül, egy egyszerű kis mozdulattal navigálva a víz útját a megfelelő csőbe. És vetett újra füvet és visszavágta az évelőket, sőt át is ültetett néhányat. Füvet is nyírt, meg még ezer dolgot megcsinált. És persze ez mellett ügyelet, meg home office, meg négy gyerek, meg négyfejű sárkány...

Körtefa délután.

Körtefa este.

Körtefa virága, a grafitszürke porzókkal.

Az egyik megunhatatlan kedvencem.

Josta lesz.

Cukimóki tulipánt szedett. 

Az eper már rég virágban.

Feri hozott neki csepegtető locsolót.

Kalandvágyból. 

 Lassan kizöldül minden.

A magnóliáról az utolsó szirmok hullanak.

Egy másik viszont épp most kezd rá.

Körtevirágok délutáni napfürdőben. 

Juhar és magnólia.

Utoljára.