Végül hideg lett a nap, de nem bántuk

 Felöltözve pont jó volt. Mondhatnám, de az ágdarálás nem tartozik a kedvenc kerti időtöltésem közé. Hangos, félelmetes, veszélyes. Azt mondtam már, hogy hangos? A cél érdekében viszont kibírom. Feri ágvágóval dolgozik a kezem alá, én pedig rettegve etetem a kerti kincset köpködő szörnyeteget. Egy óra alatt, nyolc talicskányi talajtakaróm lett, amit a bogyósgyümölcsök alá fektetett kartonokra terítettem, bízva abban, hogy idén kevésbé veri fel a gaz. Ez volt pont két hete. 


Tegnap viszont, az eső előtt elvetettem odakint az első magokat. Rajnai törpe borsóból a tavalyi maradékot. Nem volt sok, talán 16 méternyi. A föld puha volt és finom morzsalékos, szinte kézzel tudtam húzni a sorokat, igaz ahhoz egy kicsit hideg volt. Remélem május végére, mire megérnek az első eperszemek, már csemegézhetünk belőle. A többit majd márciusban. Idebent pedig a mókik lelkes közreműködésével földet kevertünk vakondtúrásból és virágföldből a káposztaféléknek. Karalábé, brokkoli és kelkáposzta magok kerültek a tálcára, nem sok, de mulatságnak jó volt egy esős napon és kezdetnek megteszi. A márciusi veteményezéskor remélhetőleg már kiültethetőek lesznek a palánták.

Közben benti munkákat is végzünk. Pontot tettünk az építkezéskor félbemaradt fürdőszobaprojekt végére. Négy év álmodozás, válogatás és türelmes várakozás után kádat, zuhanyfalat, lámpákat és mosdót szereltünk be Ferivel, így lett egy kész helységünk. Mire megérkezik a jó idő folytathatjuk a felújításokat a régi házon.

A kertben pedig, ha eláll az eső visszatérek a metszőollóhoz, mert nem tudom elég korán kezdeni, ahhoz, hogy végezzek vele, mire a zöldségeskert kerül kezelésbe.


Megjegyzések

kovtama üzenete…
Az ágaprítóval hasonlóan vagyok, mint te én is utálom. Nekem is neki kell állnom lassan a kinti munkáknak, jövő héten ha minden igaz tavasz lesz :)
Kósa Márta üzenete…
Fel kellett hagynom a kartonok teregetésével, kiváló búvóhelynek bizonyult a meztelencsigák számára.
Juhmeli üzenete…
Tamara, hát, ha lesz tavasz, ha nem, ha nagy a kert, mint nálatok is, akkor lesz mit csinálni. Persze jobban esik, ha simogat a napocska.;)

Márta, bizony igazad van, imádják a kartont, de itt most talán nem okoznak galibát, ribizlin még nem láttam őket. Mondjuk a málnán viszont igen. Majd megírom, hogy sült el. Nálam az ültetődeszkák alatt szoktak gyülekezni, néha megfordítom és összeszedem őket. A tyúkok szeretik.
Holdgyöngy üzenete…
Ha összegyűlnek lesózzák őke5 felénk, vagy elviszik távolabbi helyekre. Ki ki elképzelése szerint. A meztelen csigákat