Kezdet

Gyerekkorom álma volt, hogy ha "nagy" leszek, akkor a saját birtokomon szeretnék dolgozni erdővel, mezővel, legelővel és állatokkal körülvéve. Mostanra a tervek a való élethez igazodtak és egy családi ház került az álomlistára viszonylag nagyobb kerttel. Tavaly ősszel pedig megvalósult az álom, ugyanis vettünk egy kis házat 2000 négyzetméteres telken. Rögtön neki is álltam tervezgetni, hogy fog ekkora területre elférni a gyerekeknek játszóhely, a sütögetős-kiülős, a díszkert, a veteményes, a gyümölcsös, az erdő-mező-dzsindzsa. Szerencsésnek mondhatom magunkat, mert a telken sok értékes növényt örököltünk az előző tulajdonostól, de aminek a legjobban örülök az az, hogy a terület nagy része szántóföld, így tiszta vásznat szolgáltat az álmodozáshoz. Az elmúlt három hónapban megkezdődött a ház felújításával párhuzamosan a velünk együtt költözködő növényeink áttelepítése. Már most olyan sok változás történt, hogy arra gondoltunk megörökítjük a kert fejlődését, átalakulását. Írhattam volna privátba is a naplót, de arra gondoltunk, hogy megosztjuk másokkal is a változásokat, mert én nagyon szeretem olvasgatni mások élményeit, tapasztalatait. Jó érzés olvasni az örömteli, vagy éppen szomorúbb beszámolókat és sokat lehet tanulni is belőlük.

                                                                                       

Megjegyzések