Kertvégi vadálla(po)tok

Virágba borultak a kert végén álló fűzfák. Gyanútlanul kocogtam le, hogy készítsek róluk néhány képet, de mielőtt a csatornához értem volna megelevenedett a szántó. A száraz fű takarásában békák ugráltak a vízbe, gondolom halálra ijesztettem őket, de eszembe sem jutott, hogy már ők is előbújtak és strandolnak. Nem mindenki volt olyan ijedős, mint a békák, majdnem ráléptem egy siklóra.








A vadkacsákat is egyre többször látom elhúzni a fűzfák felett, és hallom pletykálásukat a nádasban. A ragadozómadarak pedig  a szántónkra meg a szomszéd gyümölcsösébe járnak vadászni. Legtöbbször a telekhatáron álló kerítésoszlopon állnak lesben. Náluk is dúl már a tavaszi szerelem, hangos rikoltozással kergetik egymást, vagy csak keringenek:
- Ki - őőőő!
- Ki - őőőő!
 De nem csak ők hallatják magukat. A harkályok is folyamatos munkában vannak, rendszeresen hallani nyikorgó talicskára emlékeztető hangjukat. Nem ritka vendégek a szajkók és szarkák sem, akik a hátsószomszéd fenyőfáin vertek tanyát. Még tél közepén is sokszor láttunk nappali pávaszemet, akiket előcsalogatott a januári napsütés, több példányuk is áttelelt védett udvarunkban. Mostanában inkább citromlepkét látok repkedni, ha szép idő van, vidám társaság a kerti munkához. Nem felejtem megemlíteni a széncinegék és kékcinegék csapatait, akik egész télen rendszeresen jártak hozzánk csemegézni, a dió volt a kedvencük, amit Peti tört nekik egy negyed téglával. Remélem nyáron visszatérnek hernyókért, kukacokért és egyéb finomságokért. Végül, de nem utolsósorban újra aktivizálta magát a vakond, munkálkodását több tucat új túrás bizonyítja. A veteménybe eddig még nem tévedt be, de gondolom, ami késik, nem múlik. Akkor megpróbáljuk valahogy kikapcsolni.


Megjegyzések