Meglepő lelőhely

Hetek óta tart Ferinél az "évelőágyás láz". Méricskéli a helyet, felméri a napos órák számát, a szomszéd palánkkerítésének árnyékoló hatását, bújja az újságokat, növényekkel ismerkedik. A kocsibeálló mellé tervezi, és azokkal a növényekkel népesítené be, melyek még a régi ház körül aludták téli álmukat, valamint amiket mások kertjeiben kinézne és elkunyerálna. Egyik nap izgatottan állított haza. Még szeretne visszamenni vásárolni a városba, mert az egyik multiban, ahol vásárolni szoktunk, évelőket látott. Úgy fogalmazott, hogy szüksége van az én "szakértelmemre", mert csak latinul van a nevük feltüntetve a dobozokon, hátha én felismerem őket. Tehát útrakeltünk, hogy felmérjük a terepet. Magamban közben azokra a kiszáradt vagy éppen elrohadt gumókra, hagymákra és rizómákra gondoltam, amikkel sokszor találkozhatunk a barkács-kertészeti áruházakban. Az is eszembe jutott, sokan óvva intenek minket attól, hogy hiper-szuperekben vásároljunk magokat, növényeket. Szóval elég sok előítélettel szemrevételeztem életem párjának legújabb rajongásának tárgyait.

És akkor elvesztem. Azok az évelők voltak, amiket már évek óta nézegetek az újságokban, mivel a helyi kertészeti árudák kínálatában nem szerepelnek. Névszerint a két talajtakaró kedvencem:  a palástfű és a gólyaorr. Utóbbiból kétféle is. Egy csomagban két tő, nekünk megérő áron. Aztán még lángvirág, fáklyaliliom, szibériai nőszirom, selyemkóró, díszcsorba.  Szóval az intelmek egyre messzebbről visszhangzottak a fejemben. Azért nem minden óvatosság nélkül vásároltunk be belőlük, kifosztva a bolt áukészletét. 



Szupermant megszégyenítő képességekkel próbáltuk a színtelen műanyagdobozon és a benne lévő sárga PE fólián keresztül megvizsgálni a tőzegbe bújtatott növényi maradványokat. Meglepetésemre normális méretű és állapotú gyökereket találtunk, melyek már elkezdtek kihajtani. Hát nem fogtuk vissza magunkat 11 csomaggal tértünk haza. Itthon kiderült, mit jelentenek a számok a nevek mellett. Nem árkód volt, amire először gondoltam, hanem a növények számát mutatták.Volt amelyikben tíz gumó volt, volt amelyikben egy vagy két tő. volt, amelyik fejlettebb, erősebb volt, volt amelyik csököttebb, de egyelőre elégedettek vagyunk velük. Mivel még az időjárás nem engedi meg, hogy kiültessük őket, cserepekbe költöztek, hogy növekedjenek, erősödjenek. Folyt. köv.

Ja, Feri másnap visszament még 10 csomagért.

Megjegyzések

Nyözö üzenete…
Tavaly a Lidl-ben láttunk díszcsorbákat... Persze nem maradtak ott. Mindegyik kikelt, szép levelei voltak, de persze ezek az akkori ültetésre második évben hoznak csak virágot, így most idén nagyon kíváncsian várom, hogy lesz-e belőlük valami.

A magok, hagymások tekintetében én nem nagyon zavartatnám magam egy barkácsbolt esetében sem. A tasakos magok nagy része teljesen ugyattól a gyártótól kerül ki, mint sok kertészeti árudákban... Nyilván más a helyzet a gyökeres, előnevelt növényekkel, ott ebben lehet már igazság. :)
Juhmeli üzenete…
Mi is ott vettük őket. Mindegyik szépen hajt, már tele vannak levelekkel, csak még az ágyukat nem készítettük el. Várom, hogy mit produkál a díszcsorbád.