Vaddisznópörkölt, nyár, törött zár - a hosszú hétvége eseményei

Örülök az esőnek. Lehet, hogy sokan hülyének néznek most, de akkor is örülök neki. Azt hiszem egy kicsit túlpörögtem a múlt héten, de hát az udvarban rendszeresen 20 fok körül volt a hőmérséklet, ki ne tette volna. Végre be lehetett fejezni, vagy folytatni, vagy elkezdeni a kert és ház körüli teendők végtelenített sorát. Legelőször az elvermelt gyümölcsfák kerültek a helyükre. Legalább nem kell aggódnom a kétéves aszisztensem miatt, aki hol az egyik, hol a másik ültetőgödörben tűnt el "dógozni", miközben halálra ijedten kerestem az udvarban eredménytelenül. Mellesleg büszkén közlöm, hogy a gödör mélysége nem zsugorodott 70 cm alá, bár nem egyszer eljátszottam a gondolattal, hogy elég lesz a fél méter is. Remélem a fák meghálálják majd fáradozásainkat. Már csak locsolni ne felejtsem el őket, most nem kell, örülök az esőnek.

Ezután folytatódott a harc a tyúkhúrral. Két  kis (2m*4m) ágyást próbáltunk létrehozni a korai vetemények számára. Mire elkészült, azt hittem megpusztulok, de azért ez nem szegte kedvem, úgyhogy íziben hasznosítottuk őket. Vetettünk egy kis borsót, salátát, hagymát, sárgarépát, petrezselymet, retket, karfiolt, rukolát, szárzellert. Később még fogunk vetni ezekből is, többet is, más fajtát is, de most egyelőre ennyi. A zöldségeket úgy próbáltam társítani, ahogy IL-nél olvastam. Szóval a magok a földben vannak, örülök az esőnek.

Az elvégzett munkát a jól megérdemelt pihenés követte, szalonnasütő társaságban.

Hétfőn Feri keresztszülei jöttek látogatóba egy jó adag vaddisznóhússal és egy rotagéppel. Nem tudom megmondani, melyiknek örültem jobban. Vége a derékgyilkos tyúkhúrkapálásnak. A fiúk felváltva főztek és rotáltak, Feri keresztanyuja gereblyézett, gazt talicskázott és legkisebb csemeténket szórakoztatta. Később többen is csatlakoztak a díszes kompániához, szerencsére. Ha nincs Feri unokatesója, nem tudom ki mászott volna be a hátsó bejárati ajtó nyitvahagyott ablakán testi épségét kockáztatva. Történt ugyanis, hogy a fiúk frissítőért mentek, mikor is KP a konyhaajtó (és egyben hátsó bejárati ajtó) kilincsét fogva hátraszólt Ferinek:

- Ez a kilincs mindig ilyen volt?

- Igen - válaszolt férjem gyanútlanul. - Egy kicsit akad.

- De ez nem akad, hanem körbeforog.

Mérlegeltük, pontosabban méregettük egymás testi adottságait. Ki férhet be az ajtó kisablakán, vagy a fürdőszoba kisablakán. Feri létrával próbált behatolni az utóbbin, de fel kellett adja, nem kockáztatta meg, hogy fejjel essen be a fürdőbe, feltéve, hogy nem akad be valamely testrésze, miközben KP kamerázza. Ezzel egyidőben a fent említett unokatesó nem teketóriázott, egy szempillantás alatt belépett az ajtó ablakán, mit sem törődve azzal, hogy esetleg érzékenyebb testrészeinél fogva fennakad, vagy nemes egyszerűséggel beszorul a nyílásba. ( Ez számomra azért csodálatra méltó, mert két nappal később nekem sikerült beszorulnom ugyanoda, miközben kihajoltam az ajtó elé letett pelenkás zacskóért). Hát így jutottunk az eddig nem használt első bejárat kulcsaihoz. Egyetlen dolog miatt kényelmetlen a használata, mégpedig azért, mert  az ideiglenes hálószobánkba nyílik. E kis közjáték után elkészült a pörkölt is, amit az udvaron fogyasztottunk el, dacára a szemerkélő esőnek. A veteményesnek szánt terület teljes egészében fel lett rotálva és még valamennyi azon kívül is. Köszönet a családnak mindenért.

Kedden a fűszereknek szánt ágyást készítettem elő.Tavaly ide költözött a metélőhagyma, a majoranna és néhány tő muskotály zsálya. Vetni már nem sikerült, csak egy sor téli sarjadékhagyma került a földbe. Feri pedig nekiállt felszámolni a fóliasátor fűtésére föld alá épített samottégla kemencét, ami beszakadt, és csak egy nagy lyuk volt tele törött téglával és törmelékkel.

Jó az eső azért is, mert végre a benti dolgokat is meg tudom csinálni: például elvetettem a maradék paprikamagot.