Volt sitt, nincs sitt


Szeptember óta gyűjtjük az öreg cseresznyefa alá az építési törmeléket. Azt terveztük, hogy feltöltjük vele a feleslegessé vált szennyvízaknát, pottyantós kerti budit és a sosemgarázsnakhasznált garázs sosemhasznált aknáját. Ebből az első pontot teljesítettük, de ma ránk mosolygott a szerencse. Elfogyott a tüzelőnk (na ez nem szerencse), úgyhogy rendeltünk egy kicsit, hátha már kihúzzuk vele a fűtési szezon végéig. Meg is hozták, lepakolták a fát, fizettem és elmentek. Öt perc múlva csörög a telefonom, Feri hív, hogy Géza, aki a fát hozta, felajánlotta, hogy elviszi az udvarban felhalmozott törmeléket, cserébe adjuk neki a - szintén az udvarban felhalmozott - ócskavasat. Először csak pislogni tudtam, hogy is tudta Géza ilyen gyorsan felmérni a lehetőségeket, de aztán úgy döntöttünk, hogy örülünk az ajánlatnak. Mert ez bizony kettős takarítás az udvarban, ami nekünk eltartott volna jópár hónapig, mivel mindig találtunk fontosabb,   szórakoztatóbb  munkát helyette. Nem beszélve arról, hogy szegény sógorunkat is mozgósítani kellett volna, hiszen a családban csak  ő rendelkezik utánfutóval, így mindenki igyekszik igénybevenni az ő szabadidejét és egyéb szolgáltatásait. Ezt most megúszta. Szóval Géza és "üzlettársa" négy órát lapátolt szikrázó napsütéses hóesésben, újabb két óra alatt pedig fölpakolták a kiszolgált kazánt, a radiátort,  a negyvenéves fürdőkádat, a 20 méteres fóliasátor vázát, és egyéb vasrudakat. Néhányat megtartottunk, mert a kert végén még nincs kerítés és nem szeretném, ha a nyári nagy melegben a csemeték az ott csordogáló csatornában hűtenék le magukat. Szóval az udvar elég pofás lett, már csak apróbb munkák vannak vele és senki nem fogja elhinni, hogy pár nappal ezelőtt még jópár köbméter sitt és többszáz kiló vashulladék volt a birtokunkban. Eltűntek a szeméthegyek. Mivel fog Petike ezután játszani? A maradékkal, mert azért jócskán van még mit rendbe rakni, de most elsőbbséget élveznek az ősszel elvermelt fák. A télen is telepítettünk belőlük, mikor engedte az idő, de még mindig ültetésre vár a kajszi, az őszi, a cseresznye és a meggy. Ma neki is álltam az őszibarack gödör kiásásának, ez elég nehéz feladat az alábbiak miatt:
  1. Úgy akarjuk csinálni, ahogy meg van írva a nagy könyvben, vagyis m*m*m az álom ültetőgödör. Ezeken a paramétereken már változtattunk, persze csak a mélységen, először 80 cm, majd csak 70, de lehet, hogy lemegyek egész hatvanig. Minél több gödröt ások, annál inkább megalkuvó leszek. 
  2. A jelenlegi helyszín nem a szántón van, így a föld bővelkedik a következőkben: cserépdarabok, rég meghalt fák karvastagságú gyökerei, drótok, műanyagfóliák, rozsdás szögek.
  3. Végül, de nem utolsósorban egy kétévessel próbálok osztozni az egy négyzetméteres gödrömön, úgy hogy ne csapjam agyon az ásó nyelével, amikor a földet próbálom a gödör szélére juttatni, ami a helyhiány miatt nehezen megoldható. Nem beszélve arról, hogy az említett csemete azon dolgozik gőzerővel, hogy minél több földet juttasson vissza a gödörbe.
Egyébként a barackfáknak nem ezt a helyet szántuk, de a tél leforgása alatt úgy találtam, hogy az eredetileg kitalált helyük nagyon hideg és szeles, így talán nagyobb eséllyel fognak finomat teremni és kevésbé fagynak el a virágaik, ha a kukoricagóré elé kerülnek, ami összegyűjti és visszasugározza a meleget. Egy őszi azért rosszul járt, mert őt már ősszel sikerült elültetni és nincs az a hatalom, ami rávesz hogy kiássam és máshova ültessem. Nem a fát lenne nagy munka kiásni, hanem az újabb gödröt. Szóval ások ezerrel, mert itt a tavasz, a krókuszsövényem lassan levirágzik és nem szeretném, ha a fák a téli pihenőjük után a veremben ébredjenek.

Megjegyzések