Veréb monguszták

Nyár vagy tavasz? Nem tudom. Tizenegykor már azt sem tudtam hova bújjunk a "forró" nap elől hűsölni egy kicsit a fűben való hempergés után. Még nem adnak a fák elég árnyékot, már az a kettő, ami fa és nem bot, meg levágott bot. Na, jó. Husáng, meg levágott husáng, meg koronás oltvány. Szégyenszemre délben bemenekültem, nem akartam Katit sem ebédre megsütni, a védőnő szerint, már úgyis egészséges falusi színe van. Élő példa arra, hogy az árnyékba is bőven jut UV sugárzás. Úgy tűnik át kell térni a nyári menetrendre,  eddig inkább délben jöttünk ki, most majd délben bent fogunk ténykedni, és este jövünk ki, ha a szúnyogok is úgy akarják. Estefelé viszont tavasz illatokat hoz még a szél. Orgona és tulipán. Le is ültünk Katival a garázs elé megpihenni és szimatolni. Figyeltük, ahogy Peti a homokdombon ülve, sóderrel töltögeti meg a az összecsukható alumínium kiskapa nyelét. Aztán meglepő dolgot vettem észre a  fűben. Csatárláncszerűen mozgó állatok sorát. Nyakukat nyújtogatva, leskelődve haladtak előre, akárcsak a Kalaháriban a rókamonguszták, mikor felegyenesedve  kutatnak az ellenség után. Persze ezek nem rókamonguszták voltak, hanem nyurgatestű verebek, akik eddig a szomszéd tujasorában laktak a zöldikékkel, most viszont sok időt töltenek nálunk a levágott gallyak között veszekedve.  Bizonyíték nincs, fényképezőgép helyett kisded volt a kezemben.

A hőmérséklettel együtt emelkedik a vakondtúrások száma a veteményesben, mintha több tucat vakondunk lenne. Beszereztünk napelemes riasztót, remélem működni fog, bár a hangját ki nem állhatom. A hidegágyba ültetett paradicsomok virágoznak, az eper is gyönyörű, legalábbis amelyik nem tért át lebegő életmódra, valamelyik járatba lógatva kiszáradó gyökereit. Beüzemeltük a merülő szivattyút, az ásott kútból hordókba engedjük a vizet. Locsolni kell. Utoljára március közepén esett. Minden februári, márciusi, áprilisi ültetnivaló a földbe került végre, és már nem kell boltba menni a retekért.