Megettük tegnap az első szem eprünket. Jó volt. Az eper is, de az érzés a szívemben még jobb. Most kezdem elhinni, hogy a végeláthatatlan harcnak a gazzal volt, van és lesz is értelme. Az állatokkal nem küzdök tovább. Remélem, hagynak elég ennivalót nekünk is. Ha nem jövőre többet vetek, hátha több marad. Már esszük az áprilisi vetésű retket, tényleg hónapos. Néhány napja este szaladtam ki pár darabért, fülemüle szólt hozzá kíséretnek. Olyan sötét volt, hogy tapogatva húzkodtam ki a késői nasit.
Karalábé a január végi vetésből, hónapokig laktunk velük, vagy laktak velünk(?) sok egyéb palántával, ezt is megérte. Alig várom már, hogy a fazékba vándoroljon a pajtikkal együtt. Az áprilisban vetett utánpótlás már a hidegágyban csücsül.
Csendélet a hidegágyban.
A márciusi Rajnai törpe.
Virágzó szeder. Ami minden metszés ellenére áthatolhatatlan dzsindzsa lett. Majd ősszel ellátom a baját. Az áprilisban vetett répát és petrezselymet újra vetettem. Volt társaságom is.
Nem szívbajos béka, bírta a kapálást is.
Már szemezek az újabb szem eperrel.
Részlet a veteményesből.
Ui.: A fagytól megfeketedett paradicsomok hajtanak.
Megjegyzések
Beatrice! Örülök, hogy tetszik. Én a lepkéktől szaladnék visítva, ha a büszkeségem engedné.