Kíváncsiak

Lassan nemcsak a telek hátulsó fertálya dzsindzsásodik, hanem az előkert is. Meghódítják a növények a rendelkezésre álló tereket. Azokat is, amelyek nem az ő rendelkezésükre állnak, mert a kerítésünk mellett nem lehet csak úgy elmenni anélkül, hogy ne akadna fel valaki a gyöngyvirágcserjén, vagy a vadrózsán, vagy a futórózsán, esetleg a hortenzián. Az én hibám. Nincs szívem csonkolni őket, olyan szépek. Pedig tavasszal valamennyien átestek némi szépészeti beavatkozáson.
A gyöngyvirágcserje lombjába alagutat nyírtam, de azóta újrahajtott, így megint csak laposkúszásban vagy ferde nyakkal használható, az amúgy csekély forgalmú járda házunk elé eső része. A vadrózsa kifelé nyúló ágait is levágtam, a többit a kerítéshez rögzítettem, azóta az is újra kifelé nyújtogatja tüskés hajtásait. Hozzáteszem, már nem sokáig, mert tőből lenyisszantom az egész vadhajtást. Marad a nemes futó, melynek bordó virágai bólogatnak az utcára, de talán senki nem bánja. A hortenzia kilógó hajtásait is visszametszettem, mára ennek nyoma sincs. Virágbimbók tucatjai kukucskálnak az út felé. Ezeken kívül az eper is szökésben van. Lassan szedhető a járda és kerítés találkozásánál lévő repedésben megtelepedett hajtás gyümölcse. Sőt a gyöngyvirággal együtt virágzó tövek a gyöngyvirág levelei fölé emelik terméseiket és pirosodnak. Pedig biztos voltam benne, hogy a gyöngyvirággal való küzdelemben alulmaradnak, ehelyett féllábszárig érő hajtásokkal győzedelmeskednek.
             


A repedésekből más meglepetések is előtörnek. A házat az oroszlánok már teljesen körbevették. Az udvari betonból pedig pipacskisasszonyok nyújtogatják nyakukat a veteményes felé a szőlő keretezte ablakon át. Egyelőre a gaztengert láthatják, de nemsokára, a fűnyírás után, már ők is gyönyörködhetnek a rózsákban, hagymákban, borsóban, és a rukolában. Utóbbi növény sok meglepetést okozott nekem. Korábban nem ismertem, de örülök, hogy bevettem a kerti társaságba. Finom, gyors, szép, illatos, igénytelen és sokoldalú.





Megjegyzések

Otthon Művek üzenete…
Nekem annyira tetszik ez a vadregényes helyzet! És hogy nem lehet a járdán közlekedni? Hm. Sokan akarnak? Jó-jó, tudom én, az együttélés szabályai, meg közterület, meg minden, de akkor is olyan szép!:)
Juhmeli üzenete…
Virágzás után rendet vágok közöttük, addig élvezhetik a szabadságot.