Napok óta dilemmázok. Pontosabban, mióta kinyílt a futórózsa a nembejárati kapu felett. Nembejárati, mert nem kaptunk kulcsot hozzá, és még nem volt időm megálmodni, hogyan is lehetne kinyitni. Úgyhogy a futórózsa háborítatlanul garázdálkodhat, anélkül, hogy súlyos testi sértést okozna annak, aki rendeltetésének megfelelően használná a kaput, nem dísznek.
Örültem a rózsának. Egész télen gyönyörködhettem a csipkebogyóiban, még koszorút is fontam belőlük, csak a tavaszi metszéskor távolítottam el őket. Mikor tavasszal bimbók százait kezdte hozni, lázba jöttem. Jobbraszomszéd nénitől érdeklődtem a színét illetően. Határozott volt a válasz: piros. Nagyon nem is csodálkoztam az első virág nyílásakor: halvány rózsaszín, öt szirommal (= vadrózsa). Ilyen a mi formánk.
Akkor miért piros? Pár nap múlva az is kiderült. Feri vette észre, hogy néhány bimbó bordó színű. Akkor már tudtam, hol van a kutya elásva. Beszambáztam az elnyílóban lévő gyöngyvirágdzsungelbe, tíz körömmel megkerestem az oltás helyét, minek következtében tele lettem harci sérülésekkel. Naná, hogy a vad alany hozta erőteljes hajtás futotta be a kaput, a nemes rózsa pedig bokorként asszisztált hozzá. Akkor, most mi legyen? Hagyjam így, kettő az egyben?
Rózsaszín-bordó,
szimpla-telt,
illatos-nemillatos,
futó-kitudjafut-e.
Szeretem a vadrózsát. Terveztem is az erdő-mező-dzsindzsa részébe a kertnek. Úgyhogy, miután látom, hogy nem lehet a vadat korlátok közé szorítani, hajt, mint az őrült, adok esélyt a nemesnek. Hátha visszaerősödik és rájön, hogy ő valójában futó.
De még egy kicsit szimatolom. A vadat.
Megjegyzések
Holdgyöngy: Nem tudom, hogy a nemes futó egyszervirágzó e, a vad most virágzik el. A bokorrózsáimról enyhébb teleken én is szedtem virágot. Brutálisak a szomszédaid. Én biztos kiakadtam volna. Öri-hari.