Szerencse

Elromlott a merülő szivattyúnk. Na, nem ez a szerencse. Az sem, hogy 16-ért néztem kerti szivattyút "helyette".  Persze technikai analfabéta létemre azt még tudom, hogy a kettő nem ugyanaz, de most jön a szerencse. A telken van ásott kút a ház mellett. Eddig onnan szivattyúztunk hordóba vizet, majd kannával hordtuk le-fel a veteményesbe. Nem volt kilométer hiányunk, pedig csak a frissen kiültetett palántákat szoktuk locsolni. A telken van fúrt kút is, pont a veteményesnél. Ez nem szerencse a veteményest szándékosan telepítettük oda, abban a reményben, hogy van benne víz. Most, hogy kényszerpályára kerültünk, felvetődött a kérdés: ásott vagy fúrt, merülő vagy kerti. Ami biztos, az eddig használt kútban van víz, de macera a konyhakertbe juttatni. A másikról semmit sem tudunk. Gondoltam, megkérdezem Balraszomszéd bácsit,  van-e víz az ő kútjukban. Mert ha Jobbraszomszéd néninek van, és Balraszomszéd bácsinak is van, akkor nekünk is van. Már, ha az egyenlet jó és az anyatermészet nincs vicces kedvében. Megtudtam, hogy ők nem locsolnak ( most gyümölcsösük van hátul), de nekünk kell legyen kézi pumpa a kútra, és azzal fel lehet hozni a vizet ( ha van) és akkor megvehetjük a szivattyút is. És tényleg van kézi pumpánk. Az első dolog volt, amit kiguberáltam a fészerben felhalmozott lomok közül, és kincsnek nyilvánítva elraktam jó helyre. Nem gondoltam volna, hogy valaha is munkára fogjuk, de dísznek láttam benne fantáziát. Most viszont már roppant felhomályosultan tudom, hogy dugattyú is van ám benne, egész jó állapotban. Szóval Feri az információk birtokában nekiállt kideríteni, hol van az a jó hely, ahova eltettem, majd szépen a helyére illesztette, és elkezdte pumpálni. Semmi. Még pumpál. Semmi. Balraszomszéd bácsi átkiabált::
- Vizet öntött bele?
Vizet? Minek? Itt már láthatta a Szomszédbácsi, hogy a (műszaki) hozzáértés teljes hiányában tengetjük életünket. Megszánta Ferit, és átjött segíteni. Lezárták, az elméletileg automatikusan záródó oldalsó csövet, majd újra pumpáltak. Közben vizet töltöttek bele, és már lehetett is hallani, ahogy gurgulázva megindul valami a csőben és felfelé tart, majd zubogva tör elő a kútból. Vöröses, sárgás iszap.  Ami szépen tisztulni kezdett. Szóval szerencsések vagyunk, mert
  1. van kutunk kettő is
  2. van bennük víz is
  3. vannak kedves szomszédaink
  4.  akik technikailag felkészültebbek 
  5. akik segítőkészek
  6. akiknek van idejük és kedvük beavatni az újoncokat néhány mesterfogásba.
Már látom, hogy forró nyári estéken egy gombnyomással locsolhatunk órákon keresztül, miközben hallgatjuk a mesterséges eső dobolását a földön, és nézzük, ahogy burjánzik a kert ( meg, ahogy rohangál a kétéves ronggyáázva). Mi meg megvacsoráztatjuk a szúnyogokat.
Lassan mehetünk a szivattyúért.

Megjegyzések

Otthon Művek üzenete…
Mennyire jól néz ki ez a kútfej!!!
Technikai véleményem nincs.:)
A Szomszéd Nénik-Bácsik nagyon jól jönnek, amikor az önkéntes vidéki bénázik. Nekem Ilonka nénim van. Imádom.
Juhmeli üzenete…
Majd csinálok egyszer belőle valami szépet, hogyha már üzembe lesz állítva. Jó lesz kezet meg zöldséget mosni alatta. Beburkolom a "gépházat", az lesz majd a palántázó asztalom. Egyszer.
Na, kétszer is pelenkázóasztalt írtam. Ez már kóros.