Egyveleg (az élet apró örömei)

Nem tudom, miért érzek állandó késztetést arra, hogy a házunk táján történő legapróbb dolgokat is megörökítsem, de remélem évek múlva jó érzés lesz visszaolvasgatni a történeteket. Persze képek is vannak, rengetegen. Nem is hiszem, hogy valaha végig fogjuk nézni őket. Rendet kellene közöttük is vágni, a fontosakat előhívatni és albumba rakosgatni, törölni a nem sikerülteket, témák szerint szétválogatni a többieket, mint régen amikor kézzel fogható volt. Kevesebb, de jobban megbecsült.

Ilyenek az élet apróbb örömei is. Minden napra jut belőle több is, csak győzzük felfedezni. A szépet. A rejtőzködőt. A finomat.  Az ismeretlent. A meglepőt. A vicceset. És leraktározni borúsabb napokra. Így most kis örömök következnek az elmúlt két napból. Tartósítom itt a blogon őket.

Van úgy, hogy nem tudod, kivel is laksz egy fedél alatt. Például mi sem tudtuk. Pedig pár napig a lakás egyik legforgalmasabb pontján lakott. Az ebédlő padlóján találtam rá, el sem tudtam képzelni, hogyan került oda. Egy perccel korábban még biztos nem volt ott. Mikor felfedeztem, hagytam, hogy lassan felmásszon egy papírlapra, nehezen sikerült, majd óvatosan kivittem az udvarba, hátha magához tér. Megpróbált elijeszteni, de nem sikerült. Pedig számomra elég félelmetes teremtés. Fenyegetően szétcsapta szárnyait, hátha megijedek a szemfoltjától.  Órákig ücsörgött a lépcsőnkön. Aztán eltűnt. Később kiderült, Feri helyezte át a tűzeső virágai közé. Másnap valami furcsát fedeztem fel a fürdőszobaajtó nemlétező diszlécének sarkánál. Gondolkodtam, vajon kié lehet. Aztán este összeállat a kép. A fecskefarkú lepke azért hevert a padlón, és azért voltak gyűröttek a szárnyai, mert akkor mászhatott ki az egyébként feltűnő helyen lévő bábjából, amit senki nem vett észre. Meddig tart a bábállapot? És hogy került be a hernyó? Ez utóbbit nem guglizhatom meg.

Tegnap meglestem a céklát és a krumplit. Kíváncsi voltam, mit rejtegetnek a földben. A cékla nehezen kelt ki és lassan is nőtt a szárazságban. Még elég kicsik a gumói, de annál finomabbak. A krumpli hatalmas lombot növesztett, csípőmig, néhol derekamig ér. Nem vagyok törpe! A nagy lomb alatt viszont elég kevéske gumó volt. És valaki megelőzött. A Charlotte fajtát valami zabálja, szinte látni a fognyomokat is a félig megrágott krumpliban. Aztán szedtem még sárgarépát is, többfajtát. Majd valóra váltottam néhány régóta dédelgetett receptet Jamie vidéki konyhájából. Feri húst sütött a zöldségekhez Peti segítségével és ettünk egy jót a körtefa oltalma alá költöztetett mobil teraszunkon. 

Tegnap este bevizsgáltam a szedersövényt is. A szemek hatalmasok, édesek, lédúsak, és nemsokára több százan lesznek. Akárcsak a poloskák, aki szintén felfedezték, hogy itt finomság készül. Ma le is szedtem minden érett szemet szederről, paradicsomról, mert Feri ma este permetezi meg a jószágokat. A kezemről a kosz sem az esti fürdőzéssel, sem a mosogatással, sem a citromsavas vízben való áztatással el nem távolítható, belém égett, mint egy tetkó.

A címerespoloskák úgy döntöttek, hogy a karfiol levelei között ülik meg tömeges nászukat. És nem csak a virágbogarak nagy rózsarajongók, hanem a cincér is. Vajon tényleg cincogó hangja van? Még sosem hallottam, pedig állandó vendég a rózsákon.

Feri Lidlből szerzett növényei is egyre szebbek, vannak, amik elvirágoztak, de a java még csak most kezdődik. Ezek is még csak be vannak spájzolva, a reménybeli évelőkertbe szánjuk őket, sok más társukkal egyetemben.

És tényleg nem vagyok törpe, tegnap este micsoda hosszú lábaim nőttek!