Kertészkedés a Holddal

Tervezgetésben jó vagyok. A legújabb dilinyóm, hogy ebben a hónapban a Holdnaptár figyelembe vételével próbálok kertészkedni. Hátha, akkor kikelnek a magok, szebben fejlődnek a növények...
Szerintem működhet a dolog, mert rám is bizonyítottan hatással van a Hold. Teliholdkor nem bírok aludni, nem leszek álmos, holdkórosként járkálok a szuszogó lakásban. Az ebédlő ablakából lesem a kékes fényben derengő udvart. A dolog egyik szépséghibája, hogy a hónap első felében nem jutottam ki a kertbe, a másik, hogy részletes Holdnaptárt nem szereztem, olyanra gondolok, ami napokra lebontva írja le az érdeklődő, de az asztrológiában nem járatos földmunkásoknak a napi teendők listáját. Mert ez egyelőre nagyon összetett dolognak látszik így elsőre. Na jó, másodikra is. Például, hogy mikor érdemes füvet nyírni, locsolni, ültetni, vetni különböző növényeket, metszeni, dugványozni, betakarítani, befőzni, gyomlálni, trágyázni stb. Úgy vettem ki az egyik internetes oldalon, hogy létezik ilyen "szamárvezetős" változat is. Majd jövőre beszerzem. Helyette van egy olyan, ami zöld színnel jelöli az ültetéshez kedvező időszakokat, és órára, mi több percre pontosan tájékoztat arról, hogy melyik nap milyen típusú növények ápolására kedvező a Hold állása. De, hogy pontosan milyen munkák elvégzése ajánlott az nem derül ki, így állandó hiányérzetben lebegnek az éppen más dologra nem használt agysejtjeim. Addig is próbálok rendet vágni a neten található zűrzavaros információhalmazban. Azonosítani a minden oldalon másféle szimbólummal ellátott csillagjegyeket, összeállítani egy szinonima szótárt, mert persze minden helyen más-más szóval neveznek meg azonos dolgokat, és persze a legszebb az egészben, kibogozni az egymásnak ellentmondó tanácsokat, megállapításokat. Találtam Kertészeti Holdnaptárt, abból rögtön kiderült, hogy szegény leveles kel palántáimat abban a két és fél órás intervallumban sikerült átpalántáznom, ami mindenféle kerti munkára alkalmatlan volt. Remélem, ezt a kelpalánták nem olvasták. :) Sőt, épp az előbb világosodtam meg az ügyben, hogy az eddig használt Holdnaptáram, amit a kedvenc kertészeti magazinomból szoktam minden hónapban kiemelni és kifüggeszteni a konyha falára (a poszter miatt), nem is egyezik az egyéb naptárakkal. Így, amikor ebben a hónapban abban a hiszemben ültettem virágot, palántáztam karfiolt, hogy virág nap van, vagy vetettem répát, zöldséget, hogy gyökér nap van, igencsak eltévedtem. Most kicsit mérges vagyok. Lőttek a kísérletemnek, pedig ígéretesnek bizonyult. Vagyis jobb, ha nem is csodálkozom, a bénázás nálunk kötelező családi hagyomány. De majd ezután jobban figyelek. Honnan lehet tudni egyáltalán, hogy melyik naptár felel meg a valóságnak? A sok lúd disznót győz alapon? Amelyik változatból többet találok az a valós? Úgy tűnik ez ügyben is némi kutatómunkát kell végeznem.
Persze ez már megint olyan dolog, ami sokak számára hülyeség és kár energiát fektetni bele, de engem érdekel, és hát a kerti munkákat úgyis meg kell csinálni, akkor meg miért ne a Hold szerint? Bár így eggyel több felé kell alkalmazkodni, mert a kerti munkákat eddig elsősorban a törpemókusok, másod sorban az időjárás, harmad sorban egyéb programok határozták meg. Mindegy. A lényeg, hogy most fogyó, vagy felszálló Hold van a bak jegyében, és ez egyben gyökérnapokat is jelent. Ezek szerint, ha most gyomlálok, akkor oda sokáig nem fog visszanőni a gaz. Lehet vetni gyökérhangsúlyos zöldségeket, trágyázni gyenge gyökerű virágokat, megfelelő napok komposztálásra, sűrű növényzet ritkítására. Akkor megpróbálkozom még répával és petrezselyemmel, ami kétszer nem kelt ki. A harmadik próbálkozás már a földben, de még van hely és kell a répa, Kati nagyon szereti. Úgyhogy kísérlet újraindul a mai nappal, ha a csillagok és a törpemókusok is úgy akarják.

Megjegyzések

csakBea üzenete…
De jó, ez nagyon tetszett :)
Otthon Művek üzenete…
Én is olvasom ama magazint, néhány röpke percre bevillant, hogy meg kellene nézni, hogy is van ez a holdnaptáros ügy. Aztán arra jutottam, valószínűtlen, hogy be tudnám illeszteni a saját naptáramba. Marad tehát a "most épp van egy félórám" módszer. Nem állítom, hogy ez a biztos siker, de mondjuk, én sem vagyok az a borzasztóan rendszeres elme.:)
Neked viszont kívánok hozzá sok-sok sikert, már az is figyelemreméltó, hogy mennyit áldoztál a tanulmányozására.
Juhmeli üzenete…
Telihold volt, nem bírtam aludni, valamivel el kellett ütni az időt, míg a többiek horkoltak.:)
Hogy sikerül-e tartanom magam hozzá majd kiderül. Ha nem idén, akkor jövőre, ha a törpemókusok leakadtak rólam. A tudás nem vész el. Remélem?!
csakBea üzenete…
Ez a törpemókus komoly? Tényleg vannak mókusaitok?
Juhmeli üzenete…
Jaj, ez nagyon aranyos! Eszembe sem jutott, hogy félreérthető. :) Törpemókusoknak Katit és Petit nevezzük itthon. Még csak az kéne, igazi törpemókusok legyenek! Hi-hi-hi. Bár csendesebb lenne az élet, de most még egy macskát sem merek bevállalni mellettük. Maradok a bújtatott békánál, mint háziállat.:)