Meglepetések



Az új évszak sok meglepetést tartogat a kertben. A veteményesben is vannak jó dolgok, ha eltekintek a gyomok és poloskák nagy számától, valamint a betegen rohadozó paradicsomoktól.  A paprika még fog teremni, a paradicsom nem. 





Szépek a maguktól kelt kúpvirágok a kelbimbó ágyásában, a kelbimbó nem annyira, de majd összeszedi magát. Kedvenceim a varjúháj és a tollborzfű a legjobb formájukat mutatják. 







A tavasszal vetett zöld pagoda típusú karfiolt mégsem likvidáltam, lehet, hogy lesz belőle valami. Alatta, mellette pedig a muskotályzsálya elhullatott magjaiból találtam palánta sokaságot. 





A hajnalkát hiába irtom (sok mással együtt),  még mindig a rózsákkal alkot egy egységet, persze titokban örülök neki. Híznak a sütőtökök és van pár szál sóskám is, el se hiszem, hogy végre kikelt valami a két csomag vetőmagból.





 A januári vetésű levendulák szép bokrosak lettek, az egyik virágzik is, ezek fogják pótolni a buxusokat, sövény lesz belőlük. 
Virágzik néhány tő másodvetésű uborka, talán még eszünk róla valamennyit.






A málna újra terem, ezek szerint vagy van őszi málnánk is, vagy a folytontermő húzott bele, nem tudom, majd elválik. Itt is rendet kell majd rakni.  





Akiktől vettük a házat, azt mondták, hogy soha nem teremtek az almafák, azért is vágták ki a lugast. Kettőt almafát viszont meghagytak és idén lesz egy pár szem alma.



 


 Elvetette magát a tavaly ősszel vásárolt szarvacskás ibolya, őket is átpalántázom, eddig csak arra vártam, hogy ki lehessen ásni őket. Örülök nekik, mert egész télen virágoztak.






Kihajtott a leveleitől kényszerűségből megszabadult japán juhar. Már zöld és szeldelt levelű.







És végezetül: még élnek a spárga és a leander növendekek és végre elkezdtük rendberakni a kukoricagóré környékét.



Megjegyzések

Pedke üzenete…
A levendulát magról vetetted?
BoGyo üzenete…
De irigyellek a málna miatt:)
Nagyon szépek a növénykék!!
A levendula magról vetése engem is érdekelne!!
Juhmeli üzenete…
Bolti vetőmagot vetettem januárban, elég jól sikerült, lett 15 növénykém, kezdetben az ebédlő ablakában laktak. A fagyok után kiköltöztek, külön cserepeket kaptak és csak nyár közepén ültettem ki őket, 12-en túlélték. Már korábban is próbálkoztam, abból lett 6 bokrom (egy egész zacskó magból!). Elég rossz a kelési arány és kezdetben nagyon gyengék a növények, de azt hiszem megérte a fáradozást.
Pedke üzenete…
Köszi!
Akkor én is megpróbálkozom vele, körülnézek hol lehet magot venni..
csakBea üzenete…
Annak idején én is magról ültettem a levendulát, nekem csak három növény lett az egész zacskó magból. Ládába vetetted, vagy külön pici cserepekbe?
Otthon Művek üzenete…
Annyira imádom a kertedet! Tudom én, hogy mennyit dolgozol vele, folyton tervezed és rendezed, mégis az benne a legjobb, hogy látszólag olyan ötletszerű, illetve nem is az talán, hanem olyan nem is tudom.... olyan mintha a saját életét élné, és csak úgy folyna bele a világba....virágok, zöldségek együtt, egymás hegyén-hátán, tök vadregényes!:)
Juhmeli üzenete…
Bea: Szaporítótálcába vetettem, az végül is sok kicsi cserépnek felel meg, idén úgy, hogy három magot tettem mindegyikbe. De mag és mag között is van különbség, mert tavaly nem ilyen nagyok voltak a magok, lehet, hogy inkább csak szemét volt a zacskóban. Idén szinte minden kis cserépben volt csíranövény, csak rajtam múlott, hogy néhány kimúlott és nem lett több növénykém.

Adél: Ahogy mondod, állandóan tervezek, de a kert éli a maga életét. Végül is ez is a terv része, csak néha (na jó, állandóan) kicsúszik a kezemből az irányítás.:)
Így legalább sok meglepetés vár.