Diófasor?

Ma szemrevételeztük birodalmunk ritkán látogatott, vadon növő részét. A rövid körút során megállapítottuk, hogy
-hároméveseknek még mindig balesetveszélyesek a néhai szántóföld gazzal benőtt barázdái,
-kiszáradt a telek végi csatorna,
-nagyot nőtt a tavasszal ide ültetett szomorú fűz, a cseresznye- és a szilvafa,
-a Márk által felfedezett és róla elnevezett fűzfán kívül további betelepülők jöttek.
                                          Márk fűzfája                                     Még egy illegális telekfoglaló fűzfa

A szintén idén ültetett meggyfával Feri nem volt megelégedve, bár szerintem a szárazság miatt örülhetünk, hogy életben maradt. Az is kiderült, hogy nem öt, hanem hat diófa áll a csatorna partján. Ebből kettő inkább bokorszerű, egyet mi vágtunk ki, de kiásni nem lehetett, mert akkor magas volt a vízállás, ez számtalan hajtást hozott. A másik bokorszerűt csak most fedeztem fel és ezen kívül van négy rendes fa, amik kezdenek teremni.


Van, amelyik alatt apró diókat kapargattunk ki a lomb alól a sárból, de voltak szép méretűek is. Ami pedig  Jobbraszomszéd néni diófájáról potyog át, az élesen csúcsos, gyűrött maghéjú.


Szóval elképzelhető, hogy a telek végén diófasor lesz. Pontosabban marad.

Megjegyzések

csakBea üzenete…
Milyen szerencsés vagy, hogy maguktól nőnek a diófák a kertedben! Az én két diófám még most érte el az 1,51-métert, pedig biztosan voltak kb. 50 centisek, amikor 2004-2005-ben ültettük őket.
Juhmeli üzenete…
Ha ilyen lassan nőnek akkor tényleg nagy szerencse, hogy az előző tulajdonosok átültették őket és nem kivégezték anno a csemetéket. Csak azokat vágtuk ki, amik a szőlőlugas előtt nőttek.