Annyi mindent szeretnék vagy kellene csinálni a kertben (is), de olyan gyorsan telik az idő. Persze lehet, hogy csak én nem vagyok elég gyors, összeszedett, jól szervezett és hatékony. Egy hét alatt addig jutottam, hogy a szeder fele elkészült. Napokig tartott amíg az eperágyást kicsupáltam. Ez legalább jó munka volt, mert az ide ültetett kakukkfű és az ágyás melletti levendulabokrok megillatosították, a szomszéd erdeifenyői mögött lenyugvó nap pedig bearanyozta a munkát. Leszedtem az összes paprikát. Gazoltam egy kicsit. Elültettem a két bokor fehér mályvabokrot, amik nyár közepe óta ültek egy vödör vízben. Átpalántáztam néhány árvácskát és káposztát. Vetettem (de minek?) salátát, dugtam hagymát. Learattam a bazsalikomot. Az most a radiátorcsöveken szárad csokrokba kötve. Elvágtam a sütőtökök köldölzsinórját is. Viszont nem került sor a maradék cékla, sárgarépa, fokhagyma, csírából kelt krumpli felkutatására a fagy előtt.
Illatos talicska |
Utazó tökök |
Még nem raktam el a savanyúságot. Nem tudom, mit szólnak hozzá a paprikák és a fekete sárgarépák. A karfiol kicsit már fonnyad:(
A zöld paradicsom lekvár elkészült. Tényleg semmi köze a paradicsomhoz, a színe fáradt zöld, az íze egzotikus. Még nem tudom, mihez fog elfogyni a négy bébiételes-üvegnyi, hatalmas mennyiség. Kenyérre nem valószínű, inkább valami sütis történet lesz belőle egyszer, négyszer. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy az elkészítése igencsak nehézkes volt. Ott kezdődött a gond, hogy a zöld paradicsomot meghámozni nem lehet. A szálkákká felpöndörödött paradicsomhéj által előidézett fulladásveszély elhárítása élet-halál kérdéssé vált, miután majdnem megfulladtam az első kóstolás alkalmával. Először egy nagyobb lyukú tésztaszűrővel próbáltam megoldani a problémát. Talán még ma is passzíroznék, ha nem jutott volna eszembe a varázslatos krumplinyomó, amit nem használok krumplinyomásra, mert ha betöltöm a krumplit, varázslatos módon nem távozik az apró lyukakon a megfelelő nyomóerő hiánya miatt. Ezért egyelőre a fakanalas-villás módszer elkötelezett híve vagyok egészen addig, amíg a megfelelő helyen és időben eszembe nem jut, hogy szert tegyek egy rendes krumplinyomóra. Még a (h)ősidőkben, mikor használni próbáltuk, hogy ne legyen kidobott pénz, amit ráköltöttünk, Feri kezében frankón működött, az egész konyha telis-tele lett vékony, főtt, burgonya kukacokkal. Ilyen tapasztalatok után kezembe vettem a célszerszámot, miközben naivan arra gondoltam, a főtt paradicsom puhább, lédúsabb, így gyorsan menni fog a dolog. Ment is, mint karikacsapás (persze nem az én kezemben az ostor), a konyha falára, a csempére, a páraelszívóra, a tűzhelyre, a pultra, a padlóra, a kíváncsian nyújtózkodó egyéves pihéire... Úgyhogy a mai napig találok vakargatnivalót a helységben. Ja, és egyszer egy kicsit oda is kozmált a lekvár, de ez már nem újdonság. Mostanában mindig mindent elfelejtek.
Megjegyzések