Nincs hóvirágom. Volt, mert egyszer vettem 10 db hagymát. Azért csak ennyit, mert a hóvirág nagyon drága, gondoltam, majd elszaporodik. Ez a természet rendje. És én szeretem a rendet, csak (kordában) tartani nem bírom. Aztán kétszer költözködtünk is. Így a természet nem nagyon tudta tenni a dolgát. Hagymájáról pedig nem nagyon ismerem fel, főleg azért sem mert baromi rendetlen módon, ömlesztve költöztettük szeretett hagymásaink meglelt példányait. Szóval, ha van is hóvirágom, akkor sem tudom, hogy hol fog kibújni, pontosabban hol kellett volna már kibújnia.
Viszont vannak szerető gondoskodást, vizet, tápoldatot és párásítást nélkülöző, de kitartó orchideáim, akik évről évre, ebben a januári időszakban borulnak virágba fél évre. Idén is így történt, sőt a történelem több szálon is ismétli önmagát, mert nem csak virágba, hanem megint a sarokba is borultak a kis szekrény tetejéről. Tavaly csak a fehér, le is tört az összes bimbója, és úgy megharagudott, hogy nem is hozott új virágszárat. Az én hibám. A tavalyi is. Az idei is. Megérdemeltem. Nem csatoltam fel fehérke virágzatát a karóhoz. Fény felé igyekezvén, a nehéz bimbók lerántották, a teljesen kiszáradt fakéreg miatt pillekönnyűvé vált műanyag cserepet, ami rántotta magával a már nyílófélben lévő rózsaszínt is. Pedig tegnap olyan elővigyázatosan nem töröltem le a szekrénynek arról a feléről a port. Még élénken élt bennem a tavalyi szomorúság. Gondoltam, majd ma kapnak egy is langyos zuhanyt, hogy felfrissüljenek, igyanak, virágozzanak és akkor befejezem a portörlést is. Ez a halogatás művészete. Kiváló eredményeim vannak e téren. De nem voltam elég gyors. Ma hajnalban 4:29-kor oltári csörömpölésre riadtam fel, másfél órás alvásomból. Persze csak én, de ennek inkább örülök. Először próbáltam visszatuszakolni hevesen dobogó, beszari szívemet a helyére. Majd végig gondoltam mi lehetett az. Kb tíz másodpercembe került rájönni, hogy mi is történt. Nagyon haragudtam magamra. Annyira, hogy vissza se bírtam aludni, pedig már az arcomba köhögő, helyemről kitúró négyfogú sem akadályozott benne, mert visszateleportáltam a kiságyába. Azért valahogy mégiscsak sikerült kerek négy órára kiegészíteni az önfeledt órák számát. Ennek ellenére a reggeli tejecskét, mikro helyett a hűtőszekrénybe tettem melegedni, majd csodálkoztam, hogy miért nem csenget. Miközben pedig a plusz köröket futottam, hogy hova tettem a tejjel töltött cumisüveget és kibambultam az ablakon, láthattam az ölyvet fél méterrel a kerti focipályánk és a málnasövényünk felett suhanni, majd beleolvadni az egyik betonoszlopba, megmagasítva azt. Ott üldögélt fejét jobbra-balra forgatva, szemmel tartva egyfelől Balraszomszéd bácsi gyümölcsösét, másfelől a mi gaztengerünket, veteményesünket. Aztán a cumisüveg is előkerült, mikor egy másikat akartam újra megtölteni és ki akartam venni a tejet a hűtőből. Miután megszervizeltem Kacit, rátértem az orchideakérdésre is. Hatalmas szerencsém volt. Nem törtek le a virágzatok, nem törtek el a húsos levelek, sőt még a léggyökerek sem. Úgy tűnik, remekül tompította az esést az alattuk kornyadozó másik szobanövényem. Összelapátoltam a fakérget. Visszaültettem fehérkét a cserépbe, felcsatoltam a karójához a virágszárat, most pedig már a helyükről kukkolnak ki az ablakon, mint tegnap. Mintha mi sem történt volna.
Hány élete van egy orchideának?
Tegnapi napozás
Ma reggel
Orchidea szervíz
Kész!
Megjegyzések
Én is így jártam múlt évben és sajnos le is törtek a gyönyörű kis virágok. Majdnem sírva fakadtam, amikor megláttam. Egész évben azt várja az ember, hogy csodaszép virágával örvendeztessen, erre a saját hibámból tönkreteszem szegény növényt:(
Örülök, hogy a Tieiddel nem lett baj!!
Na komolyan, nem cinkelni akarlak, nem csoda, hogy megrázott az ügy, még jó, hogy nem vagy az a fajta, aki sikítófrászt kap. Egy kis hűtés-fűtés-csere-bere még elég sima levezetés, és fő, hogy növények és gyermek egyaránt épségben van:)
Nekem már évek óta nincs szobanövényem, egy darab sem. Réges-régen volt egy virágtartó állványom, és minden évben felborította valaki: macska,gyerek, kutya... Végül amikor a kutyák borították fel, és a maradék egy cserép virág földjét teljesen szétterítették a szobában, feladtam, amúgy is mindig elfelejtettem locsolni őket. Vicces nem? A kertben sosem felejtem el.
Azóta már el sem férne, van helyette akvárium, kalitka, kutyapárna :)
Jobbulást a négyfogúnak!
Ezek a nyúlánk növények tényleg könnyen borulnak. Ha van még hely a cserepükben akkor tegyél bele egy jókora követ -- így lehetne tőkesúlyos orchideád, bár azért balatoni hajókázásra nem lesz így sem alkalmas. De egy-egy súlyponteltolódásos növekedést kikorrigálhat azért így a növény megúszhatja a zuhanórepülést.
Nyugtass meg, hogy az ölyvön volt bukósisak? Elképzelni is rossz, hogy teljes sebességgel olvadt bele abba a betonoszlopba... :(
A hűtő meg csak egy betűvel tér el a fűtőtől/sütőtől, így érthető ha reggel ezt benézed. Főleg, hogy ha kint még sötét van, a hűtőben akkor is világos, ami nem minden mikrosütő esetében evidens az ajtónyitásra. Másik megoldás ha a hűtőre szerelsz egy csengőt. A hűtős sütés egyik hátránya, hogy az a tejecske entrópiáját nem túl hatékonyan növeli, sőt!
FélOff: Én ma reggel egy kb. 10 fős szarvascsapatot láttam ahogy a buszunk előtt keresztezte az utat. Nagy fékezés után örömmel nézte őket mindenki amíg megtalálták a bokrok között az átjárást...
Jól bogozom az aprócska részleteket, hogy a tavaly még háromfogú immár négyfogú? :)
Köszi Bea a jókívánságot, már jobban vannak, ez már csak a vége a szimultán mandulagyulladásuknak. Bár be kell vallanom, hogy nehéz úgy tenni-venni, ha nem is lehetetlen, hogy egy kilenc kilós, eltávolíthatatlan, vinnyogó kinövés van a jobb csípőmön.
Nyözö, jól bogozod a négy fogat, remélem, mire húsz éves lesz kinő az összes. Nem nagyon sieti el ezt a fognövesztős dolgot.
Bukósisak nem volt a madáron, és itt tényleg egy kicsit eltértem a valóságtól, mert nem bele-, hanem ráolvadt a betonoszlop tetejére, de ez annyira morbidnak hangzik, úgyhogy szépítettem a dolgon. Le is fényképeztem, de messze volt, és az én nagyon alap gépem által készített képen, ember legyen a talpán, aki megtalálja a madarat. Tegnap megint elcsodálkoztam azon, hogy kiterjesztett szárnyakkal, milyen hatalmasnak látszik, beterítette a füves részt, de mikor leszáll lesállásba, meglepően kicsi, törékeny madár lesz belőle. A természet takarékos, kompakt csomagolásának újabb példája.
Szép lehetett a szarvascsorda. Jó, hogy nem lett baleset belőle. Néha mi is látunk egy csordát, mikor átkelünk a Tenkesen. Ott is van buszmegálló, bár én még ott nem láttam embert buszra várni. Csak rókát, őzet, szarvast.
De számomra a legjobb mégis az volt a jelenetben, hogy egy busznyi ember lelkesen, örömmel figyelte az állatokat, és nem morgott, puffogott senki.