Ha levest készítek másra sem tudok gondolni, mint a karalábéra, aminek nálunk nincs szezonja, mert még nem olvadt el a növényekről a hó, és a kelbimbóra, aminek annál inkább szezonja van, és bár idén nem nőttek óriásira (anyai túlzás, alig 20 centisek), de már kilógnak a hóból. A szép napsütés örömére fogtam magam és betrappoltam a szűz hóban a kelbimbólelőhelyhez, ami a veteményes legvégén található, megnézni, mi a helyzet, megfáztak-e a nagy hidegben. A hat növényből négyet találtam, a többiek gondolom kifeküdtek, de pont azok maradtak talpon, akikről lehetett szüretelni. Na nem sokat, mindig csak egy-két marékkal, csak az íze kedvéért. Egyetlen aprócska problémám van ezzel a mennyiséggel, ami még tél elején elégnek bizonyult, még pedig az, hogy most már korántsem elégíti ki az igényeket. Mert hogy Feri is ráérzett az ízére, így osztozkodnom kell. Idén pedig, ha nem is több palántát, de jobban fejletteket kell növeszteni. Még jó, hogy a mókusok nem kattantak rá.
Megjegyzések