Most már elhiszem

Megállás nélkül szakad a hó. Kicsit, na jó, nagyon hitetlenkedtem, mikor a Nagy Havat jósolgatták, de most már elhiszem, és élvezem. A hólapátolást is. Napjában többször is. A hó apró kristályai zizegnek, ropognak, önálló életet élnek. Nem mértem mennyi esett, nekem féllábszárig, Petinek térdig ér. Szomorúan vette tudomásul, hogy ez a fajta hó nem hóember alapanyag, és még motorozni sem lehet benne, de azért így is jó volt. Ő szorgosan lapátolt, én a madarakat figyeltem. A cinkék és a rigók hangosan kutattak,  csapatokban repkedtek fáról-fára. Pedig idén nem láttam őket a kertben. Az elmúlt egy-két hétben már hallatták hangjukat, de nem a mi udvarunkban. Kacagtak a rigók a Jobbraszomszéd néni erdei fenyvesében, a cinkék pedig a pő-ci, pő-ci  kezdetű dalukat fújták valahol a fűzfák között. Ma nálunk is keresgéltek. Láttam kékcinkét, széncinkét, nagyon éhesek voltak, szinte azt se várták meg, hogy a golyó a kampóra kerüljön, már hívogatták is a többieket. Nem zavarta őket az sem, hogy kb. három méterre tőlük Peti talicskát kalapált. Keresgéltek az ereszcsatornák alatt és a redőnysínekben is. A feketerigók is egyre többször jönnek át szőlőt csemegézni, vagy csak gubbasztanak a körtefán. A szajkók csak átvonulnak rajtunk, székhelyük a szomszéd "fenyvesben" van. Sokat láttam a galambokat is áthúzni a telek felett. Az út felőli oldalon verebek, búbospacsirták, tengelicek pörögtek. Mindannyian felfokozott lelkiállapotban. Aztán persze amikor egyszerre öt szomszéd állt neki havat lapátolni, gyorsan kiürült a légtér. Szóval a bunda kész, de éhesek a madarak.

 Betakarózott a veteményes.
 Az egész világunk. Kocsibeállótól a gömbölyű fűzfákig.
 Kékcinke a körtefán
 Szőlőt csemegéző feketerigó, volt csaja is.
 Peti a kocsi nyomvonalában. Az év híre: beálltunk a garázsba.
Az utca. Sok fenyővel.

16:34 Kiegészítés
Almát pucolok az ebédlőben a pitéhez, közben kinézek az ablakon hátrafelé a kertre, a hóesésre,  a kiserdőre, a nagy körtefára. A madarak még mindig itt vannak. Három rigólegény gubbaszt szomorúan a fán, de látok még cinkéket is. Pedig már sötétedik.

Megjegyzések

csakBea üzenete…
Én sem igazán hittem el, de tényleg nagy a hó. Vízszintesem esik, Bogyót meg ölben kell sétáltatni. Nem hiányzott ez nekem!
Holdgyöngy üzenete…
Nálunk csak szállingózott. Ennyi.
Nyözö üzenete…
Nálunk csak ma reggel kezdett esni, eddig 11cm van. Sajnos nálunk is azon volt a komoly probléma, hogy tényleg nem tapadós ez a porhó, így a hóember megint nem készülhet el. :( Ma napközben is csak -8 fok volt maximum.
Én elhittem hogy sok lesz a hó, de mifelénk azért ez még nem mennyiség, eddig ez a telünk az ami relative hómentes. 2010 nov. végén kezdésnek esett 30 cm egy fél nap alatt, 2009-ben fél méter feletti takaró volt a kertben, lövészárkokban közelítettük meg a mélyművelésű fabányát. :))

így max. a hideg szokatlanabb kicsit, mert ilyen rekordhideg volt már, de max. 1-2 napig nem tartósan. A pénteki -18 volt eddig a negatív csúcs. De talán a kullancsok egy jókora részét kinyuvasztja a hideg. :)
Kert utca üzenete…
Én is szkeptikus voltam, mert amikor ilyen nagyon beharangoznak valamit, az ritkán szokott bejönni, de legalább 10 cm esett már, és még nem állt el.
Juhmeli üzenete…
Halál a kullancsokra! És a poloskákra is! De ezek a dögök biztos behúzódtak valahova, hogy mindent túléljenek.

Nálunk ritkán van hó, főleg olyan, ami meg is marad napokon keresztül. Az élettartama általában 1-2 nap, és az utak tiszták szoktak maradni. Tegnap este 28 cm volt, bár még mindig szállingózik, kiadta az erejét. Fázni nem fáztunk kint, a kocsi -6 fokot mutatott, mikor délelőtt beástuk a garázsba, de szerencsére a szél csak estére indult be egy kicsit. Meg ugyan ki fázik hólapátolás, és madárlesés közben?