Vetettem


Nem sok dolgot, de vetettem karalábét, kelkáposztát, karfiolt (zöld színű, pagoda típusút), szárzellert, gumós zellert, salátakeveréket. Ez utóbbinak Hédi az oka, akinél nagyon megkívántam a konyhaablakból való salátacsipegetést. Ezért próbaképpen négyféle salátának valót zsúfoltam egy műanyag dobozkába, ami előző életében zöldségtároló volt, zöld és piros levelű tépősalátát (saját gyűjtés), fejes salátát (Attrakciót, persze nem fog feje nőni, de nem is ez a cél), és néhány szem rukolát. Valamennyi mag tavalyról maradt, sőt még mindig van maradék.  
Korábbi elhatározásomhoz tartva magam azért ma kezdtem, mert a Hold a Halakban jár. Ez állítólag jó időszak a leveles zöldségek vetésére. Tekintsünk el ama aprócska ténytől, hogy a karfiolnak a virágját akarom megenni, és hogy a gumós zellernek meg a gumóját, de bárhogy kutakodtam más információt nem találtam. A többi rendben ebből a szempontból. Bár a pontosság kedvéért megemlítem, hátha elfelejtem, hogy ha szép nagyfejű salátát akarunk, azt fogyó Holdnál kell ültetni, vagyis nem most.
A kinti helyzet egyre sikamlósabb, remekül lehet dagonyázni, a hó sem vonult vissza még teljesen, az aprónép viszont lassan visszafoglalja az udvart.

Megjegyzések

Hédi üzenete…
Meli, ez fertőző! A zsázsák, rukolák pár nap alatt már sziklevelesek, emelgetik a fejüket!
Juhmeli üzenete…
Végül is, ha már előszedtem a magokat és úgyis földes volt a kezem, miért vártam volna egy évet?:)