Első ötszáz

Sok a dolog. Idén megpróbálunk rendet tenni legalább az első 500 négyzetméteren. A veteményesben, ami a harmadik 500 négyzetméteren van, most csak a vakond dolgozik, de nagy elszántsággal, kitartással. Szomorúan nézegetem a bevetett ágyásokat, amiket lassan, de biztosan felver a gaz, de eső híján a magok nem kelnek. Viszont.
  1. A borsó és a lóbab mégis csak kikelt.
  2. Bújnak a tavaszi dughagymák.
  3. Van újhagyma, a sarjadékhagymából, bár az irodalomban írtak ellenére ugyanolyan csípős, mint a vöröshagyma.
  4. Lassan készülhet az első adag sóskamártás. Megérte tavaly háromszor vetni. Vagy négyszer?
  5. Áttelelt az oregánó.
  6. Elfagyott a rózsafám. Én vétkem.
  7. Előkertben rendet vágtam. Kiástam az állandó gondot okozó elvadult futórózsát. Át akartam ültetni, de félbe kellett hagyjam a munkát és megfeledkeztem róla.
  8. Feri szinte az összes dézsást átültette. Azért szinte, mert elfogyott a virágföld, pedig vakondtúrással keverte.
  9. Kiástuk a tujasövény mellől az összes málnát. Nagyon elvadult, hajtott mindenhol, támrendszere nem volt. Átültettük a kordonosra tervezett fák mellé, folytatólagosan. A maradék 34 tövet az erdő-mező-dzsindzsába telepítjük. Nincs szívem kidobni. A málna a kedvencem.
  10. Ugyaninnen Feri eltávolított egy feleslegessé vált betonoszlopot és levitte a telek végi csatornához, kerítésalkatrésznek. Az út kb. 60 méter hosszú volt. De ez neki már nem kihívás.Tervezi a 80 méteres távot, két oszloppal.
  11. Balraszomszéd bácsitól kaptunk kerítésdrótot.
  12. Van már hintaállványunk. Saját vasból készíttettük.
  13. Folyamatban van a kútnál feltárt téglaplacc felszedése, téglák utaztatása a már meglévő kupacokhoz.
  14. Kikönyörögtem két rododendront Feritől. Ma be is ültettem őket a málna helyére, már meglévő társuk jobb és bal oldalára. Árnyékolónak egyelőre páfrányt telepítettem az előkertből, remélem megered. De érkezni fog a megálmodott himalájai nyír rendes árnyékolónak. (Gombhoz kabátot.)
  15. Újabb méhlegelők nyíltak az elvirágzott krókuszok helyett. Most az erika a kedvenc zümmögő hely, bár az elfelejtett virágzás utáni metszés miatt nem olyan dús, mint tavaly.
  16. Készítettem ajtódíszt a kertvégi barkafűz hajtásaiból. Hamarabb kellett volna, már elvirágzott, lepotyogtak a nyuszifarkak. Az ünnep természetéhez passzintva tojás alakú, de nem azért, mert így akartam, hanem azért, mert így sikerült.


Megjegyzések

Nyözö üzenete…
Örömmel olvastam Juhmeli 16 pontját. :) Frissítőleg hatott rám így a szép ibolyás fejlécképed!
Az viszont szomorít, hogy belegondoltam: az idén tavasszal eddig egyetlen árva ibolyát sem láttam még itthon, pedig általában vannak rengetegen. :(

Viszont befejeztem a délre ígért, de kicsit hosszúra nyúlt rövid hétvégés gigapostot. Most kinézek a kertbe, hogy újabb írnivalót találjak. :)
csakBea üzenete…
Rengeteg munka, rengeteg tennivaló de szívesen lennék a helyedben. Nagyon.
Feri nem próbálta az oszlopot talicskára téve eltolni a rendeltetési helyére? Sokkal könnyebb úgy, tapasztalatból tudom. Csak azt ne mondd, hogy nincs talicskátok! :)
BoGyo üzenete…
Jó sűrű évetek lesz:) Kitartást!
A koszorú pedig nagyon tuti lett!
Juhmeli üzenete…
@Bea: Van talicskánk. A házhoz járt, olyan öreg is:) Nem bírna el egy betonoszlopot, de a téglával is csínján kell bánni. Feri azt a módszert találta most ki, hogy oszlop egyik vége megemel, szalad a földön maradt vég körül, letesz. Másik vég emel, félkörívet szalad, letesz... Röhejesen hangzik, de ez van. Kaland.

@Nyözö: Nálatok az ibolyák három hét múlva kezdenek, addig itt van fellépésük:)

@BoGyo: Ez csak a március:) De jó elképzelni, hogy ez az egész év, persze a veteményesen kívül:)
csakBea üzenete…
Hű, elég "szédítő" egy megoldás :)