Megkezdtük a tavaszi nagytakarítást. Először a hátsóbejárat évelőágyában vágtam vissza a növényeket, majd a szorványosan elhelyezkedő, még mindig illatos krizantémok következtek. Tegnap a veteményes évelői kerültek terítékre. A tavaly magról vetett szarkalábak szépen megerősödtek, a lenek is zölden vészelték át a telet a macskák által letiport tollborzfűcsomók alatt. A levendulák is szépek maradtak, mind a kicsik, mind a nagyok, nemsokára készülhet belőlük a sövény.
A fűszerkertben a legélvezetesebb a munka, pedig csak annyit csináltam, hogy lesimogattam a hagymákról a száraz leveleket. A növények ezt étvágygerjesztő illatok kavalkádjával hálálták meg. Még nem lehet tudni, hogy megmaradt-e mindenki, de a snidling már hajt, a sóskával és a sarjadékhagymával együtt, a majoránna megfeketedett lombja alatt is van még élet. Ha a krókuszok nem is, de a metélőhagyma illata már tényleg belökhetné a kertészmotoromat.
Azt már most megállapíthatom, hogy tyúkhúrból és tarackból idén is jók vagyunk, unatkozni nem fogunk. Találtam két sor földben felejtett hagymát és átteleltek a maguktól kelt salátanövendékek is. Ha már lehet dolgozni a talajjal, átültetem őket, hogy egy kis rend legyen. Elkezdtem összegyűjteni a tél egyéb múmiáit is, körömvirágok, bársonyvirágok, kaprok elszáradt kóróit.
A szeder története is folytatódott. A tavaly lemetszett vesszők egy része halomba rakva várta, hogy a veteményes másik végébe kerüljenek valahogy. Mivel a téli manók sem vontatták le őket a vesztőhelyre, ma újra útjára indult a négyméteres vesszőkupac, útközben megveregettük a veteményes bejáratát őrző borókák fejét, majd összetűzésbe keveredtünk a kör közepén álló rózsafával, átverekedtük magunkat a két ribizlifán, hogy végül fennakadjunk a veteményest záró futórózsabokron. Ezt megismételtem pár alkalommal, miközben a szederlekváros üvegek lebegtek lelki szemeim előtt, mert már a hócipőm tele van a bozótharccal, de mindent a cél érdekében, rendíthetetlenül haladtam előre, miközben a nyakamat szúrták a ruhámba potyogott száraz levéldarabkák, az alkarom összekaszabolódott, a hajam pedig extravagánsra fésülődött. Megint. Legalább fésülődött, mert a hajkefe napokra el szokott tűnni, hogy a kétszálhajú, kilencfogú kalapálhasson vele. A négyoldalú reszelő két héttel ezelőtti, rejtélyes eltűnésének okára viszont a mai napig nem sikerült fényt deríteni, azt venni kell. Lehet, hogy komposztálódik a zöldséghámozóval együtt, ez ki fog derülni, mikor szétterítjük a veteményesben a komposztot. A jolly-joker helyeken már néztem, és utolsó esélyem, a hűtő is kilőve. Szóval a kissé kimerítő fésülködés után még várt egy kisebb meglepetés, amit már csak akkor vettem észre, mikor alaposan megmarkoltam tavaly visszavágott és elfelejtett háromméteres csalánszárak maradványait. Azon kívül, hogy még mindig csípett, az ott alvó katicák úgy potyogtak ki a felemelt kupacból, mint a piros, mosolygós, érett almák, mikor megrázzuk az almafát. Még nem égetjük el a magasra felhalmozott kupacainkat. Megvárjuk, hogy a bennük, alattuk alvó állatok felébredjenek. (Meg, hogy jól elázzanak egy kiadós esőtől, hogy utána esélyünk se legyen meggyújtani.) Kivételt képeznek az élni-élni hagyni szabály alól a darazsak, amikre Feri a tavalyi kalandja óta pikkel, mivel felfedezett egy nagyobb számú alvó kolóniát, lecsapni készül, ha megtalálja a téli álomra küldött légyirtós flakonját.
A fűszerkertben a legélvezetesebb a munka, pedig csak annyit csináltam, hogy lesimogattam a hagymákról a száraz leveleket. A növények ezt étvágygerjesztő illatok kavalkádjával hálálták meg. Még nem lehet tudni, hogy megmaradt-e mindenki, de a snidling már hajt, a sóskával és a sarjadékhagymával együtt, a majoránna megfeketedett lombja alatt is van még élet. Ha a krókuszok nem is, de a metélőhagyma illata már tényleg belökhetné a kertészmotoromat.
Azt már most megállapíthatom, hogy tyúkhúrból és tarackból idén is jók vagyunk, unatkozni nem fogunk. Találtam két sor földben felejtett hagymát és átteleltek a maguktól kelt salátanövendékek is. Ha már lehet dolgozni a talajjal, átültetem őket, hogy egy kis rend legyen. Elkezdtem összegyűjteni a tél egyéb múmiáit is, körömvirágok, bársonyvirágok, kaprok elszáradt kóróit.
A szeder története is folytatódott. A tavaly lemetszett vesszők egy része halomba rakva várta, hogy a veteményes másik végébe kerüljenek valahogy. Mivel a téli manók sem vontatták le őket a vesztőhelyre, ma újra útjára indult a négyméteres vesszőkupac, útközben megveregettük a veteményes bejáratát őrző borókák fejét, majd összetűzésbe keveredtünk a kör közepén álló rózsafával, átverekedtük magunkat a két ribizlifán, hogy végül fennakadjunk a veteményest záró futórózsabokron. Ezt megismételtem pár alkalommal, miközben a szederlekváros üvegek lebegtek lelki szemeim előtt, mert már a hócipőm tele van a bozótharccal, de mindent a cél érdekében, rendíthetetlenül haladtam előre, miközben a nyakamat szúrták a ruhámba potyogott száraz levéldarabkák, az alkarom összekaszabolódott, a hajam pedig extravagánsra fésülődött. Megint. Legalább fésülődött, mert a hajkefe napokra el szokott tűnni, hogy a kétszálhajú, kilencfogú kalapálhasson vele. A négyoldalú reszelő két héttel ezelőtti, rejtélyes eltűnésének okára viszont a mai napig nem sikerült fényt deríteni, azt venni kell. Lehet, hogy komposztálódik a zöldséghámozóval együtt, ez ki fog derülni, mikor szétterítjük a veteményesben a komposztot. A jolly-joker helyeken már néztem, és utolsó esélyem, a hűtő is kilőve. Szóval a kissé kimerítő fésülködés után még várt egy kisebb meglepetés, amit már csak akkor vettem észre, mikor alaposan megmarkoltam tavaly visszavágott és elfelejtett háromméteres csalánszárak maradványait. Azon kívül, hogy még mindig csípett, az ott alvó katicák úgy potyogtak ki a felemelt kupacból, mint a piros, mosolygós, érett almák, mikor megrázzuk az almafát. Még nem égetjük el a magasra felhalmozott kupacainkat. Megvárjuk, hogy a bennük, alattuk alvó állatok felébredjenek. (Meg, hogy jól elázzanak egy kiadós esőtől, hogy utána esélyünk se legyen meggyújtani.) Kivételt képeznek az élni-élni hagyni szabály alól a darazsak, amikre Feri a tavalyi kalandja óta pikkel, mivel felfedezett egy nagyobb számú alvó kolóniát, lecsapni készül, ha megtalálja a téli álomra küldött légyirtós flakonját.
Metélőhagyma Sarjadékhagyma Sóska
Szarkaláb Saláta növendékek hagymával, hagyma nélkül
Katica-lak
Megjegyzések
Holnap ha marad a jó idő, mégis kimegyünk, kíváncsi vagyok, van-e még hó. El kellene vetni a borsót. Szerinted a hagymát már el lehet dugni? És ha a kihajtott fokhagyma gerezdeket elásnám, vajon lenne-e belőle valami?
Bea! Mi még nem vetünk, talán a jövő hét végén. Nagyon nedves még a föld. Csak akkor érdemes nekiállni a vetésnek, ha a földet már jól meg lehet munkálni, ha nem lesz sáros a lábad. Szerintem nem baj, ha már elkezdett kihajtani a hagyma, vannak akik palátázzák, de a föld még elég hideg és hideg hatásra hamar felmagzik. Nem érdemes elsietni a vetést. De persze ezt majd a terepszemlén látni fogod, hogy alkalmas-e a talaj vetésre. Gondolom sok dolgot beterveztetek, legyen szép időtök!
Majd meglátom mi lesz, köszönöm :)