Puha föld

Végre rá lehet menni a földre és lehet veteményezni. Addig vártam a dologgal, hogy a finom, porhanyós földmorzsák begurulhassanak a széthasadt kárókockás csizmám külső gumi és belső textilbélése közé. Tehát veteményezni lehet, bár tavaly sokkal komfortosabb volt. A csizma. És vízállóbb is, de ez a szempont még nem játszik.

Tegnap metszéssel edzettem nemlétező izmaimat. A létramászó négyfejű combizmomat, a kart magasban tartó deltáimat, az ágvágó szárait összenyomó mellizmomat. Legendás gyengeségem a fogcsikorgató izmaimmal próbáltam legyőzni, de leginkább a hüvelykujjmozgató izmaimat erősítettem a végletekig. Ha már egyik tornagyakorlat sem ment, akkor levezetés- és pihenésképpen előkaptam  a fűrészt, amit csak és kizárólag olyan ágak esetében alkalmaztam, melyek elhelyezkedése miatt nélkülözhetővé vált a létra, de azért ahhoz még elég magasan voltak, hogy a fűrészpor a szemembe szálljon. Annak érdekében, hogy az edzés ne legyen ilyen egyoldalú, az erősítő gyakorlatokat kardio gyakorlatok fogják követni, mikor a nem kevés nyesedéket lógó nyelvvel, piros füllel elvontatjuk a felhasználási helyükre. 

Addig viszont, amíg rá nem szánom magam a dologra, kapirgálok a veteményesben. A tavaly csúfos véget ért eperágyás egyik felébe elvetettem a lóbabot, és a kétféle borsó egy részét, helyet hagyva közöttük a pillangós növények társaságát kedvelő korai káposztaféléknek, amik már bent növekednek, a karalábénak, kelkáposztának, karfiolnak, brokkolinak. A hidegágy egyik felét már pár nappal korábban kigazoltam és leterítettem fátyolfóliával, hogy gyorsabban melegedjen a föld. Ide néhány sor saláta és retek került. Találtam a vetőmagok között egy hat! éve lejárt tavaszi mákos bontott csomagot, úgyhogy kísérletképpen a hidegágy mellé két sorba szórtam belőle, és még így sem fogyott el.

Feri eközben kiásta az évelőket a kocsibeálló melletti ágyásból, azért, hogy felássa és egyesítse a területüket a télen felásottakkal. A növények szépen megerősödtek, szaporodtak, remélem nem döglenek ki ideiglenes szálláshelyükön, amíg vissza nem költözhetnek. 

Rövid összegzésként elmondhatom, hogy nem szeretek izomhelylázban szenvedni, főleg nem akkor, ha elhanyagolt, burjánzó gyümölcsfákat kell megregulázni, sokkal jobban kedvelem a földhöz közelebbi, nem mozgós, de guggolós feladatokat, mikor az ujjaim porhanyós földbe túrnak (minek nekem az a néhány pár kertészkesztyű, ha nem arra, hogy az ujjamról lecsúszó jegygyűrűmet megmentse a biztos elvesztéstől, bár kisebb csoda, hogy eszembe jutott ott keresni), hogy a görbe sorokba szórt magokat betakargassák. 

 Az első ibolya

 Áttelelt magától kelt árvácska

 Színesedő tulipán

Hidegágy fátyolfóliával

Krókuszok a kiserdőben