Tulipánokról vegyesen

A kedvenc virágom a tulipán (meg persze még sok száz másik, de a tulipán a legkedvencebb), bár gyanítom, hogy ezzel Feri is így van. Idén is nagyon vártam és megint meglepett az egyetlen kései tulipánunk az 'Angelique'. Idén kisebbek a virágok és alacsonyabb száron nyílnak, viszont kétszer annyi van, mint tavaly. Először mindig aggódom a fehéren, zölden nyíló virágok miatt, de aztán szépen rózsásodnak, színesednek. 




A korai botanikai tulipánokat tavaly rendeltem és Ferinek szántam meglepetésnek, de csak akkor esett le neki, hogy újdonságok, mikor a harmadik fajta kezdett nyílni:)

 Tulipa humilis: Ez nyílt először, de nem bordó lett sárga középpel, ahogy írták, hanem nagyon hasonlított egy már korábban vásárolt tulipánra ezzel a rózsaszín-sárga színnel. Itt még csak nem is gyanakodott az áldozat.
 Tulipa biflora: Ajándékba kaptam a kertészettől a másik három fajta mellé. Törpénél is törpébb, de egy hagyma vagy öt virágot is nevelt, viszont egy-két napig virágzott csak. Ezt már kicsit furcsállta Feri, de a sárga -fehér színvilág miatt arra következtetett, hogy a Tulipa tarda elfajzott változata.

Tulipa humilis 'Alba coeurela oculata': Erről már határozottan állította, hogy ilyen tulipánunk nem volt és találgatta,  hogyan is kerülhettek ide? Elszántan próbálta kihúzni belőlem, hogy lesz-e még meglepetés, és hogy hol.
 Tulipa humilis 'Little Beauty': Az utolsó meglepetés. Ez is három virágot nevel egy hagymából, de nagyobb, tartósabb virág.
Tulipa tarda: Feri örök kedvence.

 Ennek a korai, rövidszárú, nagyfejű, vakító pirosnak nem tudjuk a nevét, de nagyon szeretjük. Az első tulipánunk volt.

Szóval korai törpékből el vagyunk látva, nagy és kései tulipánunk viszont csak az Angelique van. Lesz miről ábrándozni őszig, amikor indul a hagymadömping.


Megjegyzések

Hedvig üzenete…
Igen szépek!
Ti már a késői tulipánnál tartotok?
BAnya üzenete…
Gyönyörűek. Gondolom törzsvásárlói kártyád van a kertészetben. :) Nálunk az utcasarkon van egy kertészet. Ha én egyszer oda nagy pénztárcával beszabadulhatnék... Bár először egy nagyobb kertre lenne szükségem.
Juhmeli üzenete…
@Hédi: Most kezd nyílni az Angelique és a Little Beauty. A többinek se híre se hamva.

@Banya: Ezek a tulipánok hét év alatt gyűltek össze. Igaz tavaly ősszel jött az utolsó négy fajta, de abból egy ingyen volt:) Sajnos én sem vagyok törzsvásárló egyik kertészetben sem, bár a Baumaxból nehéz kijönni üres kézzel. :) Sokszor kunyerálok ismerősöktől. És néha lopok az út széléről, erdőről, mezőről. (Itt megint csak irulok-pirulok.)
BoGyo üzenete…
Nagyon-nagyon szépek!!!