Cintányérok és dobverők reggelire

Meg térdig vizes pizsama és sáros patanyomok a konyhában. Alszanak a mókusok, kiszöktem a harmatos kertbe körülnézni egy kicsit. Gyönyörködni. A nap már most úgy süt, hogy kifolyik az ember szeme, de olyan friss és annyira vizes minden, hogy felér egy illatos reggeli zuhannyal, már ha sikerül elesni valahol a dzsindzsában. Mert a kert projekt úgy áll, hogy dzsindzsa csak a veteményesben van, nem a hátsó 500-on. A dolog csak azért nem elkeserítő, mert a derékig, néhol mellkasig, vagy fejtetőig érő bozótot a haszonnövények alkotják. Nagyrészt. Mondjuk nem a tízcentis paprikapalánták, de minden más egyéb.  Kaporerdők hatalmas, illatos cintányérjai, felmagzott hagymaszárak nehéz dobverői, a muskotályzsálya aromás, zümmögő fakókék virággyertyái. A fátyolvirág kecses súlytalan felhői, a random, de narancssárga körömvirág vidám bokrai, a kúpvirág csokibarna foltjai a kedvenceim. A rózsák is kezdenek magukhoz térni a virág- és rózsabogarak megsemmisítő támadása után. A levendulasövény pedig már majdnem  igazi levendulasövény. 

 Örülök, hogy hagytam a káposzta és répaféléket virágba borulni. A vándorpoloskák randihelyei lettek, innen gyűjtögettem a felnőtt példányokat befőttesüvegbe. Persze ez nem oldotta meg a gondot, de talán kisebbített rajta egyet. Mostanra már kifejlődött az új generáció, nagy szerencsémre a poloskabölcsödék egy része is itt nyitott. Ezeket lehetetlenség volt üvegbe gyűjteni, úgyhogy nagy szomorúan, de körültekintően elővettem a tavaly jól bevált rovarölőt és ezeket a csalinövényeket permeteztem le. Most az elvirágzott körömvirágokat figyelem árgus szemekkel, mert tavaly ezek voltak a gyűjtőhelyek. Remélem idén mi is jól lakunk, nemcsak a poloskák.

A tavaly vetett rebarbara is már több, mint térdig ér, szereti a felmagzott sóska árnyékát, tűző napon semmire sem ment. Idén még nem szüretelek róla, bár nagy a kísértés, de kibírom. Valahogy.  A tavasszal átültetett spárgák viszont nagyon megharagudtak. A tizenpár tőből négynek van levele, a többi, mintha szőrén szálán eltűnt volna. Ezeket jövőre pótlom, új vetéssel.

A brokkolik fejeit már leszüreteltem, de mindig vannak oldalhajtások, így folyamatosan terem kicsikét. A kelkáposzták is szépen kerekednek, főleg most, hogy az első vetés borsó nyomulós szomszédságától megszabadítottam őket.  Van pár karalábé is, ezeket nem kímélte sajnos a lótetű, nem tudtam őket bepohárkázni. Amíg meg nem főztem belőlük az első párolt, tejszínes karalábét, addig nem is értettem, honnan a tavalyi rajongásom. Hát most visszatért. A karfiolok hatalmas levelei is kezdenek összeborulni, hogy titokban történjen meg, aminek meg kell történnie. Talán idén nem tart októberig. 

Kapálás közeben láttam szép, izmos répákat, egyes vöröshagymák nyaka pedig vastagabb, mint a csuklóm, és azért lett egy pár bokor petrezselyem is. A zöldje el fog látni, a gyökeret meg majd pótoljuk máshonnan. Ez az ágyás volt a fő vakonddiszkó. Az üres helyekre paprikapalánták kerültek. 

Szüreteltem egy kis levendulát, kakukkfüvet, rossz helyen nőtt kaprot, de már szemezek a lassan virágba boruló oregánóval és citromfűvel is. 

Az uborka nagyon biztató, szép egészséges, sok kis uborkával, bár inkább a bokorbabba akar futni, mint az uborkahálóra, ezért rendszeresen visszaerőszakolom a helyére a hajtásokat. A kukorica is összeszedte magát, mindjárt vetem a következő csapatot. A krumpli gyönyörű, lila, fehér, rózsaszín virágokkal és néhány narancssárga krumplibogárlárvával, amiket tegnap Feri begyűjtött, azok meg lepisilték. Még mindig tíznaponta bordói lével permetezzük, a paradicsomokkal és uborkával együtt. Hátha!

 Így kezdődik egy jó nap. Vagy úgy, mint tegnap:)