Tudom, hogy már a kertről is kellene valamit írni nem csak magamról, de most az én sötét oldalamat süttetem itt egy kicsit.
Ez a hét a harmatos fűben, röhögőgörcsben fetrengéssel kezdődik. Feri a reggeli kávé után kiment az udvarba megállapítani, hogy milyen az időjárás, rövidnadrágban tud-e menni dolgozni, biciklivel. Spórolunk. (A munkahelyén persze a szépen bekészített ruháiba vedlik át.) Kikukucskáltam a konyhaajtó kisablakán, mert már elég hosszú ideje távozott. Gondoltam a hőn szeretett petúniáit pátyolgatja. Egyszer csak tompa puffanás hallatszik a góré felől, majd jajgatás. Mezítlábastól, vaddisznó módjára rontottam ki az ajtón, rohanok, hogy rosszul lett és nem tud bejönni. Hát életem párja fekszik a góré elé száradni kitett fűkupacon és még mindig jajgat ezerrel, kuncogva. Aztán mikor megnyugodtam, hogy semmi baja, körülnéztem. Locsolókanna három méterrel arrébb összetörve, egyik papucs hiányzik, kis szék a férj lába alatt, darabokban. Tényleg a petúniákat locsolgatta. Innentől már csak hétrét görnyedve, levegő után kapkodva és vinnyogva, könnyes szemmel próbáltam fekhelyéről kimozdítani. Mekkora mákja van, hogy nem vittem le tegnap a veteményesbe a füvet, mert a gyerekek hisztiztek és be kellett jönni fürdetni őket. A könyöke viszont a takarófóliát lesúlyozó betondarabot találta meg, és szerintem még mindig zsibbad. Miután a nevetéstől támolyogva, pisszegve, hogy ne ébresszük fel az alvó oroszlánokat hazagaloppoztunk, még nagy büszkén elújságolta, hogy ha lett volna ideje a locsolókannán kívül másba is megkapaszkodnia, akkor most két láda petúnia alól kellett volna kihúznom. Hát! Ez a szerencse. Így viszont elég jól megúszta, csak a nyaka rándult meg egy kicsit, mert saját bevallása szerint eséskor az életösztönére hallgatva ellentartott, nehogy beüsse a fejét.
Azt viszont nem értem, miért nem hallgatott eme híres ösztönre, mikor felállt a rozoga, háromlábú sámlira. Végül már csak azt sajnálta, hogy az esést nem láttam, mert tudja, hogy azt is értékeltem volna. Mondjuk azzal, hogy négykézláb sem tudtam volna hazamászni a kimerültségtől.
Megjegyzések
Azt hiszem én is gonosz vagyok. Életem egyik "legszebb élménye" volt,amikor a már férjezett nővéremre ráesett az ablak keretestől... Ezt már egy párszor elmeséltem a "nagynak" vigyorogva, de ő meg semmi vicceset nem talált benne. Mondtam neki, hogy azért, mert nem látta a keresztanyját a földön ülve visítva bőgni üvegcserepek között, miközben egy ablakkeret van a nyakába akasztva :))) (Az ijedtségen kívül más baja nem lett, ezt még röhögés előtt megállapítottam)
Még ma is ezen vigyorgok, de még este is jókat kuncogtunk együtt. Meg a 7 szem meggyen, Bea, ami nem feküdte meg a gyomrotokat:) Nekem a kicsi fán (ősszel lesz 2 éves, lehet, hogy lesz 2 szem alma.:) Akkor majd rátok gondolok, mikor állok mellette és majszolom.