Nyár

Ha uborka, akkor nyár. Legalábbis nekem akkor kezdődik. Kacsazsíros kenyérre karikázva. Persze nem mindet, mert szerencsére idén szépen terem. Ha itt és most abbahagyná, már akkor sem szomorkodnék, de lesz még utánpótlás. Ma eltettem a kisebbekből kilenc üveg csemegeuborkát. Néhány nap alatt gyűjtöttem, hűtőben várták össze egymást. Remélem jól sikerült, mert még soha nem csináltam. A recept Jobbraszomszéd nénitől van. A nagyokat megesszük salátának, és kipróbálom azt is, milyen ha felszeletelve lefagyasztom télire. Két sort vetettem a kukorica mellé, most a száraz forróságban kezdtem locsolni őket, hetente kétszer hordok le nekik vizet, hígított csalánlevet úgy hat fordulóval a nagy kannával. Még fogok vetni a héten, ha minden igaz, szintén kukoricával, így nyár végére, ősz elejére megint lesz. De nem csak az uborkának örülhetek idén, hanem terem a cukkini is. Igaz a 'Black beauty' nem annyira fekete, mint inkább szép, de azért finom. Nem venném zokon, ha jövőre nem nőne meg derékig, hogy négykézláb kelljen bemászni a szúrós levelek és szárak közé szüretelni. A répák és hagymák már több, mint izmosak, a krumpli is szép, a zöldbab most virágzik. Idén csak kóstolóban volt gyümölcsünk, de a zöldek kárpótolnak. Alma lesz ősszel, meg egy hónap múlva körte, ha minden jól megy.
Ha nyár, akkor kas- és kúpvirág. Szépen rázendítettek, átvették a hatalmat a virágoskertben. A díszcsorbák csendben kísérik őket.

 Sárgák és rózsaszínek.
 Kenyérbél cickafark, kúpvirág, árvalányhaj, margaréta.
Kasvirág és díszcsorba. Idén a vállamig érnek.

  Még mindig cickafark.
 Csillagtök.
 Cukkini 'Goldena'.
Sonkahagyma.

Megjegyzések

BoGyo üzenete…
Óóóóóó, csodaszépek a virágok! Mint egy angolkert:)
Nagyon jól néznek ki a kabakosok is! A csillagtök nem porozta át a többit? Nálunk egyszer elég mulatságos növények lettek így:) (Nagypapóm papsipkás töknek nevezi:)
Holdgyöngy üzenete…
Szép a kert. Nálunk a cickafark idén szegényes, tavaly dús volt. Várom én is kas- és kúpvirágokat.Én padlizsánnal próbálkoztam, de nem jött össze, ill. a palánták mostanra erősödtek meg. Nem tudom mi lesz belőlük?
Edit üzenete…
Nagyon szép minden. :)
Nálunk is az idén a cukkini nagyon jó lett, illetve eddig anyumék nem vetettek, most anyut rászedtem, hogy ültessünk, és oda van már a szomszédokkal együtt a cukkinikrém levesemért :D :D
csakBea üzenete…
Nagyon szép a zöldség és a virágok is! Érdekes ez a sárga cicka, egészen más az alakja, mint az én rózsaszínemnek, nem olyan tányéros. Vagy rosszul látom?
Piszke a Birtokról üzenete…
A kasvirágból lehet házilag bármiféle szirupot/tinktúrát/ilyesmit készíteni, köhögéses időszakra eltenni?
Juhmeli üzenete…
BoGyo: Látod erre nem is gondoltam, pedig híresek a nagy átkeresztezési hajlamukról. Nálam egy ágyásban vannak a nyáriak, egyben az őszi tökök, de eddig mindenki hasonlít magára.

Holdgyöngy: Van még ideje a padlizsánnak, ha már megerősödött hamar beindul. Na nem mintha én valaha is termesztettem volna őket, de a paradicsom, meg a paprika is így működik, úgyhogy növénycsaládban maradhatna ez a jó tulajdonság.

Edit: Kipróbáltam én is a levest nagyon finom volt, bár a mókik nem értékelték. Kíváncsi lennék, te hogy készítetted, hogy variálhassam. Én tömlős sajttal sűrítettem, kakukkfűvel, petrezselyemmel.

Bea: Igen a virágzat más, de a levél már nagyon hasonló, azért utánajárok, biztos, ami biztos, mert beindult a vezérhangyám. A képeken a sok fehér is cickafark, az sem 'ernyős', úgy tűnik nagyon változatos növény.

Piszke: Jó, hogy mondod. Nem néztem még receptet, de most kíváncsivá tettél.
Edit üzenete…
Bocsi, hogy scak most írok.
Szóval a leves:
Cukkini, krumpli, kb. egyharmada, újhagyma, vagy sima hagyma, mikor mi van, fokhagyma, kapor.(jó sok kaporral szeretem)
Felteszem a hagymát, kaprot pirítani, meg a végén bele afokhagymaát. Aztán a felkockázott culkkinit meg a krumplit beledobom, átforgatom, és fele tej, fele vízzel öntöm fel. Sózom. Jól megfőzöm, majd én a végén kiszedek némi nemű cukkinit, (krumplit azért nem, mert azzal sűrűsödik tulképp, na szóval az egész maradékot összeturmixolom, vagy botmixerrel összepépesítem. És kész.
Ez amúgy egy egyszerűsített változat, anno a Nők lapjában találtam a receptet, és ott írt bele pl. szerecsendiót is, meg nem is tudom miket, de nekem az úgy annyira nem ízlett.
Amúgy ezt beteszem a hűtőbe, és ebben a melegben hidegen eszem. Nekem nagyon bejön.
Amúgy nem tudom, de úgy emlékeztem képzeld, hogy megírtam ide neked a receptet, azért nem is néztem ezt a bejegyzést vissza...
Edit üzenete…
Na most néztem vissza mit írtam: szóval amennyi a cukkini, kb. egyharmada krumplit teszek hozzá. Újhagymát vagy hagymát, meg kb annyit amellyit egy pörkölt alá teszek.