Mai terv


  1. Negyed hatos ébredés után locsolás. A másodvetések sorait, a zsenge palántákat, paradicsomokat, paprikákat, bazsalikomot, zöldbabot, uborkát.
  2. Közben nézegetni a kert végében színesedő horvát esőfelhőket, hallgatni a dörgést és reménykedni.
  3. Reménykedni, hogy apa is felébred végre és akkor befejezi a locsolást, mert már túledzettek a vízhordó izmaim.
  4. Leszüretelni a pár szem uborkát, zöldbabot közben új poloskairtási módokat kieszelve. Ez pedig a következő: Rázd meg gyengéden a poloskabokrot (zöldbabot, uborkát, paradicsomot). Ekkor a kis dögök lepotyognak a földre. Guvvaszd a szemed, hogy hol landoltak a drágák és vérmérséklettől függően állj bosszút rajtuk minden egyes kiszívogatott uborkáért, zöldbabért. Én az összeszorított szájjal helyben toporgós változatot jártam, nehogy hangosan is kicsússzanak nem túl finomkodó  gondolatataim.
  5. Ezek után hazavánszorgás, kávéfőzés. Ekkor már hét óra van. Leülés a kerti székre a gyerekektől meglovasított sportszeletet majszolgatva, az egy csepp tejes kávéval, hogy hamarabb kihűljön és pohár vízzel a kert vége felé fordulva, lesve a felhőket. Miközben a Kaci által lenyúlt kis ecset a kerti asztalon arra emlékeztet, hogy még mindig nem festettem le a fűtéscsöveket, noha a festék már két hónapja kuksol a garázsban. 
                                                                    Most itt tartok. Ami még vissza van:

  1. A kemény fél kiló zöldbab megtisztítása, fagyasztása.
  2. A kb. kilónyi uborka savanyítása.
  3. A cukkiniből csatni készítése.
  4. Cukkiniből főzelék készítése pirított hagymakarikás csirkemájjal, amit a mókik majd nem esznek meg. Bár ők mostanában semmit sem esznek meg. Már figyelem, mikor kezdenek zöldülni, klorofillt előállítani, hogy áttérjenek a fotoszintézisre.
  5. Jobbraszomszéd nénitől kapott gigantikus céklák tartósítása.
  6. További felhőlesés sok reménykedéssel.


Megjegyzések

Hobbikertész üzenete…
Süni több, mint fél kilót leadott alig 18 kilós testéből egy hét alatt. Szerintem ő is fényevő kezd lenni, de fagyival és friss zsömlével még vissza tudom csábíani a nem-fényevők közé. :)
Lizi üzenete…
Csak irigykedem.Én már a harmadik reggel ütöm le az órát,mert úgy érzem, 5 felé tudok igazán aludni.És a sok betervezett kerti munka napok óta torlódik.....
csakBea üzenete…
Az én poloskairtó berendezésem: egy befőttesüveg, egy széles ecset, amivel beleseprem az üvegbe a dögöket. Minden darab után gyors lezárás. Ha van egy kis víz az alján, direkt jó, mert akkor nem tudnak kimászni/repülni. Utána napon való dunsztolás - enyhe lelkifurdalással.
Juhmeli üzenete…
@Hobbikertész: Nálunk a palacsinta a menő, a 45 fokos konyhában:)

@Lizi: Nekem se mindig sikerül, főleg, ha a mókik még éjfélkor sem karnak aludni.

@Bea: Sajnos a poloskahelyzet olyannyira elharapódzott, hogy a paradicsomot kénytelenek vagyunk rovarölőzni. Eddig csak a csalinövényeket nyomtuk le, de most már muszáj az ennivalót is. Az uborka és a zöldbab még tartja magát szerencsére, ott elég a tánc:)