Már a télre gondolok

Nem csináltam belőle soha titkot, hogy szeretek sapkát, csizmát, kesztyűt húzni, ebből könnyű kikövetkeztetni, hogy öltözködés és hőmérséklet szempontjából nem a nyár a kedvenc évszakom. Azt  a tényt persze duzzogva, de el kell ismernem, hogy dögmeleg nélkül nem lesz finom paradicsom, paprika... 
De nem ezért gondolok most a télre. Vagy nem csak ezért. A héten végre kipalántáztam a hidegágyban sértődötten kuksoló karfiolokat, kelbimbókat, és előbányásztam a téli friss fogyasztásra szánt leveles kelek tavaly megkezdett csomagjait. A vörös levelűből nagyon kevés volt, kipótoltam a poloskacsalogatónak meghagyott tövekről szedett magokkal. Kíváncsi leszek, hogy mi sül ki belőlük. Vagyis remélem nem sülnek meg a csírák. A sorokat vékony réteg szárított fűvel takartam Ági ötletére gondolva, hátha nem betonkeményedik be a locsolástól. Füvet kaptak a palánták is, sőt nagy naivan pucéran ültettem ki őket. Másnapra négy karfiol eltűnt. Persze nem a szokványos fehéret, hanem az ősrégi magokból optimistán elvetett, majd szerencsés módon kihajtott lila palántákat rágta el tetűkoma. Nagy mérgesen (magamra) kelbimbóval pótoltam a hiányt és rögtön meg is lett a gazfickó, bár a frászt hozta rám, mikor gyanútlanul a földbe túrva egy  félarasznyi, kövér, fekete gombszemű példánnyal néztem farkasszemet. A kisebb szívroham után bosszút álltam rajta, majd minden palánta köré joghurtospohár-gallért készítettem. 
Hűsítőnek pedig küldöm ezt minden kedves olvasómnak:

Utcakép februárban.

Megjegyzések

BoGyo üzenete…
Én is pont arra gondoltam, hogy nem nyaralni kellene ilyenkor menni, hanem telelni. Egyszerűen meg lehet gyulladni.
BAnya üzenete…
Hú, egy ilyen találkozás biztos rámhozná a sikítófrászt. A szarvasbogártól is félholtra rémültem, amikor a könyökemen landolt. :D
Az a téli kép üdítően hat ebben a kánikulában.
Fernel üzenete…
Pont ezeken gondolkodtam én is ma reggel, amikor 9 órakor lemenekültem.
Hogy melyik a jobb, a tél, vagy a nyár.
Hát, igazából nem tudom, mindkettő apasztja a pénztárcámat. Ugyan most még tudom hűvösen tartani a házat, de minden nappal melegszik 1-2 fokot.
Éjszaka is már csak kóválygok, legalább négyszer felébredek. Az esővizem pedig elfogyott, újabb pénztárca apasztó- a locsolás.
Másodveteményben már nem merek gondolkodni, tavaly is becumiztam a szárazságot.
Örülök, ha a főveteményt életben tudom tartani.
Hátha te jobb helyen laksz, és nem a drága vezetékes vízre szorulsz, hátha hozzád megy esőfelhő!
Én szurkolok neked.
Nekem, meg marad az ima :D
Éva üzenete…
Szia! Folyik rólam a víz, a hőségtől én is kínlódom. Szeretem a telet, a hideget, a fagyot, a havat. Kedvenc évszakom a tél.
Kiteszek egy téli képet háttérképnek a monitorra "csakazértis", és majd nézegetem.:-) Ki is választok egyet gyorsan!
Éva üzenete…
Kitettem a tied!
Juhmeli üzenete…
Mielőbbi felfrissülést kívánok nektek, és magunknak is. Csak győzzük kivárni.
csakBea üzenete…
Nem akarok elmozdulni a ventilátor elől. Pedig muszáj.