Van, aki nem ismer lehetetlent

És van, aki pofátlan módon kihasználja ezt.

A múltkoriban kiderült, hogy csakBea már nem szeretne több nyírt a kertjébe, pedig az erkélyén mindig önként települnek a magoncok a balkonládába. Én viszont annál inkább nyíresíteném a kertet és persze nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg, a legkisebb nyírcsecsemő befér-e egy A4-es borítékba. 
Éééééés, igen! Bea nem ismert lehetetlent, méricskélt, majd beborítékolta a nyírfácskát, ami tegnap meg is érkezett sértetlenül, lankadatlanul. 


Úgy örülök és izgulok, hogy jó helyet találjak neki és még sokáig velünk maradhasson. Köszi Bea.





Utóirat (csak erős idegzetűeknek): 
Most már azt is elárulhatom, hogy a fa elhelyezkedését tekintve -a kibontás pillanatában- elfért volna egy A5-ös borítékban is, de hála a gondos kartonpapíros csomagolásnak, a rugalmas szárnak és a gondviselésnek  teljesen épen érkezett meg a hosszú útról. 
Sőt, azt is be merem vallani, hogy a postásunk sem ismer lehetetlent, mert megint sikeresen, sőt most már mondhatnám azt is, hogy rutinosan tuszkolta be a nagy, buborékos borítékot fejjel lefelé a valamivel kisebb nyílású levélszekrényünkbe. 

Vennem kellene egy nagyobb szekrényt.


Megjegyzések

Edit üzenete…
Vagy lecseréltetni a postást :D :D :D :D
csakBea üzenete…
Jáááj, eszembe sem jutott kitámasztani oldalól, nem gondoltam, hogy keresztbe tud fordulni.
A postást sem értem, az uram ajánlva adta fel, a kézhez kellett volna szállítani...
Na, de a lényeg, hogy nincs baja! Remélem majd évente, félévente beszámolsz a fejlődéséről :)
Juhmeli üzenete…
Nekem se jutott volna eszembe.

A postásunk újabban az ajánlottakat is behajigálja, akkor is ha itthon vagyunk... Csak kiabál egyet, hogy jónapot, aztán vagy hallod, vagy nem. Vagy nem. Kell csengőt is szereznem a nagyobb levélszekrény mellé:)

Naná, hogy beszámolok!
BoGyo üzenete…
De kedves vagy Bea! Ez nagyon szép ajándék!!! Biztos jó helyen lesz a fácska!!!
A postás nálunk is meg van kergülve, néhány levelünket egyszerûen fogja és visszaküldi a feladónak, hogy a címzett ismeretlen...
Nyözö üzenete…
Na jó egészséget az országot keresztbe átszelő facsemetének! Még mondja valaki, hogy a nyír nem futónövény. :D

Mindettől függetlenül továbbra is áll a juhar/tölgy/gyertyán magoncok küldéséről szóló ajánlatom mindannyiotoknak! Eddig már három juhar és két tölgy talált új otthonra... :)
Juhmeli üzenete…
Az ajándék gyönyörűséges, már csak a kertésznek kell észnél lennie:)

Futónövény:D :D :D