Néha fáztam

De sajnos cseppet sem áztam. Sőt, sorsomba beletörődve, hogy sivatagban élünk, néztem a szinte egész ország szélességében vonuló esőfelhősávot a radaron, aminek legdélibb széle éppen mellettünk haladt el, de nekünk csak szagolni szabad. Szóval eső egy csepp sem esett, de jól esett melegítőt húzni. Nekem, mert a többiek leszavaztak és csúnyán ki is nevettek, de én már csak béka maradok.
Ettől az aprócska kényelmetlenségtől eltekintve bizakodóan vetettem már megint petrezselymet, mángoldot kétfélét, céklát szintén kétfélét, salátát, lestyánt. Retket nem, abból kifogytam, ahogy karalábéból is.
A paradicsom kezd pirulni, ma megvolt az első paradicsomszószos tészta a la Feri, ami nagyon jól sikerült, Kaci két kézzel tömte, ami neki nem volt elég, mármint a kéz, mert közben saját kérésére, a macis villáját a kezembe téve kellett hatékonyabbá tennem a bendőtöltő missziót. 

Roma VF
A Roma csepp alakú paradicsomjai maguktól hullanak az ember tenyerébe, miközben a felmagzott bazsalikomok illata terjeng az ágyásban. Ez a paradicsom nem túl édes, nem túl savas, tehát nem a legfinomabb fajta, de kemény húsa, kevés leve miatt gyorsan lehet belőle sűrű szószt készíteni, amiben mindjárt ízesebb is lesz.  A növekedése viszont mindig kifog rajtam. Annyira zömök, alacsony, és közben olyan széles, alig bírom egy karóhoz rögzíteni a hajtásokat. Kacsolni nem szoktam, mert kezdetben a hónaljakból indultak a virágok, azokból pikk-pakk a nehéz termések csoportjai. Mostanra meg már átláthatatlan hajtásrendszerében nem igazodom ki, de nem is erőltetem, mert vastag hajtásai könnyen törnek. Közben folyamatosan szedem a foltos leveleket, hogy tovább húzzuk egészségben. Szeretném kipróbálni a napon aszalást és kockázva saját lében is szívesen tennék belőle a kamrába, ha lesz annyi. Mindenből picit, még mindig kísérleti év.

Nem is írtam még, de késő tavasszal Jobbraszomszéd nénitől kaptunk egy arasznyi fügegyereket. Ez mostanra szépen megerősödött, pedig a vakond nem akarta, hogy fügénk legyen, azt sem, hogy pont ott, de a többszöri visszaültetés után úgy néz ki, hogy mi állunk nyerésre, mert a bokor lassan a mellkasomig ér és kis fügék is vannak rajta. Bízom benne, hogy a legnagyobb szem beérik októberre egy kis kóstolóra.


 Paradicsomos füge

Hmmmm. Idén rájöttem, hogy van csicsókánk is.

Ebben a hónapban még fogok vetni salátákat őszre, télre, a brokkolival is megpróbálkozom újra és közben magokat is gyűjtök.

Megjegyzések

BAnya üzenete…
Erős bibliai fíling érződik a képeken. Ott is a paradicsomban volt a fügebokor (fa?), vagy nem? :D
Fernel üzenete…
Látom, nálad sem nőtt túl nagyra a Roma bogyója, nálam se, de én ráfogtam az atkákra :(
Ami első kötés volt, a paradicsomon, az nagyjából érik, főzöm be mártásnak.
Holnapra vár egy sparos vödörnyi ökörszív, meg marmande vegyesen, némi black prince és hellfrucht , ma a sárgát- perun, goldkrone, romus- főztem, lét akartam, de olyan sűrű lett, mártás lesz belőle. Mindösszesen egy liternyi lett.
A Roma-t és a San Marzanot én is aszalni akarom, hétvégén talán alkalmas idő lesz.

A füge gyerekért meg nagyon irigyellek. Nagyon csini a kis füge rajta :D
BoGyo üzenete…
Én is előszedtem a pulcsit és a zárt cipőt:)
Nagyon szépek a parik! Jó étvágyat hozzá :)
Juhmeli üzenete…
@BAnya: Látod eddig is tudtam, hogy paradicsomi a kertem (legalábbis a poloskáknak), csak nem sejtettem:) Te most be is bizonyítottad.

@Fernel: Azt hittem, hogy a Roma-nak kb ekkorának kell lennie, mint a hámozott paradicsom konzervben. Ezek szerint (is) naiv vagyok:)

@BoGyo: A melegítő nálam is szolgálatban van reggel-este. Feri ki is nevet miatta.