A rebarbarákról

Tavaly nyáron vetettem magról rebarbarát a fűszerkert megüresedett parcellájába. Erről is Jamie Olivier tehet, mint megannyi más projektemről. Szépen kicsíráztak, volt nyolc növénykém. Aztán a szárazság, a vakond és ki tudja még mi miatt idén tavasszal már csak három tő hajtott ki. A nyarat kettő élte meg, legalábbis leveles állapotban, de azok szép erős tövek lettek. Elérkezettnek láttam az időt, így szeptember végén, hogy áthelyezzem őket véglegesnek szánt helyükre, ahol a következő évtizedet élhetik le, így még lesz idejük begyökeresedni a keményebb fagyok előtt. 

Buzgón nekiálltam kiásni őket. Az első tő igen viharverten fordult ki a földből, pedig óvatosan bántam vele. A nagyobb levelek maguktól leváltak róla, és az alig egyévestől egyáltalán nem elvárt, csukló vastagságú karógyökere beszakadt. A másodikkal már úgy bántam, mint a hímes tojással. Először. Aztán láttam, hogy két gyökérből áll, amik el vannak látva rügyekkel, ezért kettészedtem íziben. Végül felkutattam Jobbraszomszéd nénitől tavaly kapott bokrot is, hogy mind egy helyre kerülhessenek. Az új helyük kicsit árnyékosabb, aminek biztos örülnek, mert több víz marad a talajban, de a föld olyan kemény és köves volt, hogy csak egy ásónyom mélyen tudtam előkészíteni. Ennek viszont már lehet, hogy meglesz a böjtje. Kaptak marhatrágyát és jó sok vizet is, de rendesen megkonyultak a levelek, ami nem baj, ha a gyökerek szépen megerednek.

A hullott levelek sem vesztek kárba. A nyelüket meghámoztam és pikk-pakk befőtt készült belőle. Jövőre talán már szüretelhetek róluk néhányszor, kóstolásra.