Nem gondoltam volna

..., de lesz fekete retkünk, ami nem tudom, hogy jó hír e a számunkra, mert még soha nem ettünk. Azt sem gondoltam volna, hogy a folytontermő eperpalántákon hintázó gyümölcsök beérnek és megkóstolhatjuk őket. Azért vannak még mindig cserépben, mert nem készült még el a helyük, de már dolgozunk rajta. Persze nem ennek a három tő ágyásának kialakítása tart sokáig, hanem a korábbi eperágyásban terjeszkedő növényhadsereg következő otthonáé.

Azt sem gondoltam volna, bár reménykedtem benne, hogy idén még fognak virágozni a zinnia-múmiák. Most viszont a sok száraz kóró kizöldült, bokrosodott, telis-tele van bimbókkal és élénk színeket bontott. Legalább úgy szedek magot jövőre, hogy tudom, milyen színűből való, azontúl, hogy lesz mit a vázákba rakni gesztenyén és makkon kívül.

Begyűjtöttem a nagydobosi sütőtököket is. Mivel mindnek elszáradt a köldökzsinórja, csak annyi dolgom volt, hogy felemeltem a meglehetősen kicsi tököket és talicskára raktam őket. Letörölgettem a sarat az alsó fertályukról és kitettem őket napozni a raklapokra. A többi tök még szárán érik.

Mostanra kicsírázott az őszi mák és a madárbegy saláta, szedhető már a rukola. Még érik néhány szem paradicsom, paprika, uborka, de a cukkini már csak virágot hoz. És a répák még mindig a földben vannak. A héten, jövő héten szeretném felszedni őket. Meg elültetni a tavaszi virághagymákat, átpalántázni az epret és őszi fokhagymát dugni. Aztán vége. Jön a takarítás, takargatás, rendrakás, komposztrakás. Jaj, majd elfelejtettem, még akarok ribizlit és egrest dugványozni, ha lehullott a levelük. A többi a jövő hónapra marad. Mert marad még...


Megjegyzések

Anikó üzenete…
Szia! De jó ennyi mindent olvasni a kertről. Sajnos nekünk elég kicsi a kert, de megpróbálunk mindent kihozni belőle. Majd itt gyűjtök, sok sok információt!:-)
A cukkini virága nagyon finom kirántva. Olyan kis érdekességképpen írtam le.:-)
Szép napot!
Anikó
Juhmeli üzenete…
Ó, tényleg! Még nem próbáltam, de már kinéztem Jamie-nél:) Köszi, hogy eszembe juttattad. Üdvözöllek nálunk!

Majdnem írtam, hogy nem a méret számít:), de aztán rájöttem, hogy nekem igen:) Mert mindent akartam. Erdőt, mezőt, dzsindzsát.
BoGyo üzenete…
Csak sóhajtozom, hogy kertet akaaaaroooook :(
Juhmeli üzenete…
@BoGyo: Megértelek. Remélem a hétvégén összejön.