Komló, avagy a vadak kétes dícsérete

Már az elején be kell vallanom, hogy utálom a kis dögöt. Mindenhol felüti a fejét a kertben. Először azt sem tudtuk, honnan került hozzánk. Mára felfedeztük a lelőhelyet. A kert legvégén futotta be a drótkerítés egy részét. A gyökere iszonyat hosszan bujkál a föld alatt. Idősebb növényeket nem is tudtunk rendesen eltávolítani a nemkívánatos helyekről, úgy mint veteményes, szederbokrok, szőlő, házfal és járda közötti rés. Föld alatti tőkéjénél fogva szoktuk megragadni és csak húzzuk, húzzuk, miközben nézzük, hogy több méter hosszan emelkedik a föld a gyökerekkel együtt. És idén több van, mint tavaly volt. Így nem téves az a következtetés, hogy jövőre még több dolgunk lesz az irtásával. De addig is arra gondolok, hogy majd készítek a tobozából nyugtató teát. Esetleg sütök belőle kenyeret. Vagy tavasszal zsengén salátába kerül. Vagy koszorút kötök az indáiból most még friss virággal..


Még többet pedig innen meríthet, aki szeretne.

Megjegyzések

csakBea üzenete…
Pedig milyen szép növény és még hasznos is. Kár, hogy nem marad a kerítés mentén, hanem elkóborol.

Szép lett az ajtódísz, szépek a színei!
Otthon Művek üzenete…
Őszintén szólva nem ismerem személyesen a nevezettet. De Te mekkora vesszőfonó mester vagy már! :)
Holdgyöngy üzenete…
Én is rácsodálkoztam a koszorúdra!
Juhmeli üzenete…
@Bea: Köszi! Nagyon gyorsan terjeszkedik, mindenre ráakaszkodik, de tényleg sokféleképpen hasznosítható és szép is.

@Adél: Örülj, hogy nem telepedett még meg a kis kertedben:) Ezzel a növénnyel könnyű volt dolgozni, hajlik, nem törik a szára. A koszorú sincs sehol rögzítve, se drót, se madzag, csak amin lóg.

@Holdgyöngy: Tízperces, nulla forintos, minden porcikájában "hazai":)

Nyözö üzenete…
Kedves Meli! Ha jól látom nálatok aztán zajlik az élet! :) Ha egyszer netán kipusztul, akkor még siratni is fogod azt a gazt nem? :)
BoGyo üzenete…
A kollégámtól tavasszal kaptam pár csemetét, azon a címszóval, hogy kipusztíthatatlan és bírni fogja nálunk a zord körülményeket. Sajnos nem bírta, pedig nagyon szép növény:( Lehet, hogy kaktuszt kellene tartanom.
Nagyon jó a műved!
Juhmeli üzenete…
@Nyözö: Örülök, hogy még benézel hozzánk. Igen, nálunk mindig zajlik az élet kint is, bent is. A gaztevőt nem írtjuk mindenhol, bár lehet, hogy kellene, mert nagyon szapora...

@BoGyo: Én nemrég olvastam, hogy szereti a nedves helyeket, nálunk is a kert végi csatorna partjáról indult hódító útjára.