Krókusz szegély

Bejegyzés arról, hogyan ültess el több száz krókusz hagymát időspórolósan, de annál szagszerűtlenebbül.

A tegnapi tavasz illatú levegőt már reggel beengedtem a konyhába. Rögtön eszembe is jutott, mert a konyhaajtóból pont oda látok, mondhatni a legközelebbi bámulni valóm a tavasszal megszerzett két himalájai nyír, hogy a tavasszal virágzó hagymásokból még vissza van az apraja. Néhány Fritillaria hagyma és több száz krókusz hagymagumója várta a sorát a konyhaajtó mögé eldugva egy virágcserépben. Mivel hajolgatásból, guggolásból mostanában nem vagyok bajnok és az időm is véges, mert sokat kell besűríteni Kaci alvásidejébe, instant megoldás választottam. A nyírek alá már korábban beültetett tulipánok, nárciszok és még ki tudja mik miatt a föld már elő lett készítve, így csak annyit tettem, hogy a terület széléről pár centiméter vastagságú földet eltávolítottam, az így kapott "árokba" beszórtam a hagymagumókat és hagymákat, majd a gereblyével rájuk igazítottam a földet. A szerszám fejével kicsit tömörítettem, sőt nagyon rendesen a veteményes végéből feltoltam egy talicska érett komposztot is. Azzal szépen beterítettem. Aztán, hogy a későbbi félreértéseket elkerüljük a macskával, tujaágakkal letakartam a kompozíciót. Most elég ronda, de legalább macskabiztos a tavaszi ágyásunk. 



 Már csak ölbe tett kézzel kell várnom három-négy hónapot erre:

2012 tavasza


Megjegyzések

Holdgyöngy üzenete…
Macskabiztos, szegény szomszédasszonyom a Mózsiktól (is) agybajt kap. Nagyon kedvelik a virágágyásait.
csakBea üzenete…
És nálad valószínűleg olyan gyönyörű is lesz, mint idén. Én meg csak álmodozom róla. Nem akarsz küldeni egy pár tonna jó termőföldet? :)
BoGyo üzenete…
Jól megoldottad:) Legyenek szépek!
Juhmeli üzenete…
@Holdgyöngy: Hát, tényleg nagyon bosszantóak tudnak lenni...

@Bea: Földet nem, de krókusz hagymagumót jövő ősszel igen.:)

@BoGyo: Kíváncsi vagyok, milyenek lesznek, majd mutatom.
Józsa Kata üzenete…
Sokszor a "nagyok" is éppen ilyen szakszerűtlenül ültetik. Majd megfordulnak ők, ahogy akarnak.
Juhmeli üzenete…
@Kata: Én is arra gondoltam, hogy kitalálják a helyes utat.:)