A répákról

Éltünk a lehetőséggel, amit december adott nekünk, mielőtt beállított az első komolyabb fagyos éjszakával. Nem mondom, hogy sikerült maradéktalanul felszámolnunk a bűnlajstromot, de sokat haladtunk.
A sütő- és főzőtökök végre fogták magukat és levándoroltak a szuterénba, ahol lakni fognak. Nem mintha az őszi esőkben kint kellett volna mosakodniuk, de legalább megsimogatta őket a késő őszi nap és megcsípte őket a dér.

Bűnjelek: szárzellerek, leanderek sütőtökök a szabadban.

A talicskafelszabadítási hadművelet után nekiestem a maradék sárgarépának és petrezselyemnek. Szeretem ezeket a munkákat. Ásni, főleg most, a puha földet. Sáros ujjakkal helyreigazítani a Feritől kölcsönvett, minden hajolásnál lecsúszó kötött sapkát. Megragadni a szép, illatos leveleket és alájuk nézni. Mint a kincsvadászat. Sosem tudhatod, mit találsz. Rövidet. Vastagot. Megkóstoltat. Soklábút. Összefonódottat. Esetleg nano-versenyzőt. Petrezselyemből néhányat hagytam a zöldjéért, esetleg magjáért, a Korai cukor fajtából. A pasztinákhoz viszont nem nyúltam, mert az ősszel próbaképpen felhúzogatott gyökerek mindegyikének közepe megfúrt volt, így ezeket tárolásra alkalmatlannak nyilvánítottam és felhasználáskor lesznek kirángatva a földből.

A gyufásdoboz melletti répákkal szeretném az idei nanoversenyben való részvételemet befejezni.

Petrezselyem 'Hosszú' fajta. Sok nem lett, de tényleg hosszúak.

A nap végére, már sötétben a leanderek, agavék és szárzellerek is tették dolgukat és lesétáltak téli szállásukra. Nem mondom, hogy kész vagyunk, mert a gyökerek a góré alatt, még mindig talicskában, szalmával takarva várják további sorsukat, de nem ma kerül sor a tisztogatásra. És reménykedve várnak még a rózsák és gyümölcsfák is. Talán holnap.