Csúszok

A naptárban beírtakhoz képest. A mókusok maximum 10 perces munkafolyamatokat engedélyeznek legyen szó bármiről (kivéve az éjszakai alvás, tehát szerencsés vagyok), így a vetés nem a megálmodottak szerint fog haladni, nem is a holdnaptár szerint, hanem mókusmentes pillanataim szerint. Egyelőre felkutattam és kimostam az első adag edénykupacot, kilyukasztottam a joghurtos poharakat, bekevertem a földet és további melegedéshez az ebédlőben rejtettem el. Jelentem, még érintetlen a sittes vödör, amin nem csodálkozom, mert nehéz és érintetlen annak tartalma is (vakondtúrás, homok, virágföld). Előbányásztam az első kör vetéshez a magokat is. Sőt találtam egy kertészeti témával is foglalkozó oldalon néhány hasznos írást, a paradicsomokat megpróbálom a leírtak szerint nevelgetni. Ez nagyjából megegyezhet Piszke emberének turbóparadicsomjaival, legalábbis bízom benne, és az eredményben is.
A természet viszont nem csúszik, a beígért lehűlés ellenére is robog felénk a tavasz. Kihajtott a rebarbara, izmosodik az őszi fokhagyma és megindult felfelé az őszi vetésű mák.
056 057 058

Emeli virágbimbóit a hunyor:

059

Ma pedig, ha minden igaz, leölök egy laskatököt, ami nem hasonlít a zacskóján feltüntetett képre, meglehet nászra lépett a szomszédos sonkatökkel.



Megjegyzések

Holdgyöngy üzenete…
Ha benézel hozzám látod micsoda fáziskésében vagyunk. Viszont, ez már a tavaszt jelzi: az íriszek kezdenek hajtani, ahol elolvadt a hó már láttam. Csak tavasz lesz itt is.
Juhmeli üzenete…
@Holdgyöngy: Szoktam legeltetni a szemem a havas fotóidon, sőt egy kicsit irigykedni is szoktam a hóra, de gondolom mára már nálatok is eljárt a tél felett az idő.
Piszke a Birtokról üzenete…
Igen, igen, cuccosbácsitól van az alapötlet :) Egy hete mi is eltettük a turbókat, már nézelődnek.
Juhmeli üzenete…
Én még nem turbósítottam őket, ha megjelennek az első lomblevelek, akkor ülnek át magánzárkába.