Mindenfélét mutogatok

Ma csak uzsonnára értek ide az őszapók. Általában fél nyolckor reggeliznek, fél tizenkettőkor ebédelnek, és néha uzsonnára is eljönnek. Mostanában viszont olyan éhesek, hogy tegnap kétszer is ebédeltek. Egy cinkegolyón képesek ötösével lógni, sőt a földre szóródott magokért is alászállnak. Semmit nem hagynak kárba veszni. Pedig olyan enyhe idő van. Gondolom elfogytak a magok a fenyőkről és ciprusokról, mert eddig inkább oda jártak. Most többször jönnek, tovább maradnak és közelebb engednek minket. A szajkók is egyre többször hozzák rám a frászt, mikor gyanútlanul kiszambázok a konyhaajtón, ők meg felreppenek a közeli öreg körtéről. Olyan hatalmasnak tűnnek kék-fekete kockás kitárt szárnyaikkal. A dióért jönnek. A széncinegék pedig gyakorlatilag már a fán laknak, a napraforgóért jönnek. Az ölyv pedig, ki tudja, talán egerekért, esetleg vakondért.

Fagy még mindig nincs éjszakánként sem. Az évelőágy beindult. Sokan zölden teleltek át (nyári orgonák, cickafarkak, évelő lenek, fáklyaliliomok), sokan már most arasznyi új hajtásokat hoznak (őszirózsák, sásliliomok, harangvirágok, fehér liliomok) és szaporodnak magról (cickafarkak, kasvirágok, kúpvirágok), gyökérről újoncok hadseregével. Neki lehet állni a télre meghagyott, mostanra elfeküdt kórók metszésének, hogy helyet kapjanak a zsenge hajtások. Sőt a gyümölcsfáknak, szedernek, is neki kellene ugrani. A vérszilva bimbói napról-napra kövérebbek, egyre több tulipán bújik elő. Már csak gumicsizma kellene. 
026 024 023 021 020 019
(cickafark, baracklevelű harangvirág, évelő len, nyári orgona, fáklyaliliom,bögrevirág)

Ha már mutogatok, akkor a hidegágyban is hajtanak a salátafélék:

003

És ma ilyen szépek voltak a krókuszok:

035 039


Ma paradicsomot és paprikát vetünk. 




Megjegyzések

HP üzenete…
Szerintem nálatok nem is volt tél, ha így áll a kert. Biztos csak photosoppal csináltad a fenti képre a havat :)
Szerintem a széncinegét se veti meg az ölyv. VAgy lehet az túl kicsi neki?
Holdgyöngy üzenete…
Itt olvad, süllyed a hó, de ez még tél és hó, kőkeményen. Orgonát néztem éppen délután, nőnek, s majd kipattannak a rügyei. Mire? Fagyra, vagy ő már többet tud nálunk?
Andi&Tomi üzenete…
Nálunk is sorra bújnak ki a virágok, már alig várom, hogy tavaszodjon és neki állhatok a konyha kertemnek :)
Juhmeli üzenete…
@HP: Idén tényleg enyhe volt a tél, aggódok is a kártevők miatt.

Hej, ha tudnám kezelni a photoshop-ot, akkor gigantikus karfiolokkal brilliroznék...:)

@Holdgyöngy: Néztem a képeidet, jól el vagytok még havazva, de az orgona már tudja, két hét és március! Vége a télnek. Addig is kitartó olvadást, szép napsütést kívánok!

@Andrea: Én is várom már a kinti munkákat, meg a hozzávaló gumicsizmát és szabadidőt.:)
Hedvig üzenete…
Nálunk még kitart a hó, úgy 15 centi, de alig várom, hogy én is alákukucskálhassak a hólepelnek.
Névtelen üzenete…
Úgy látszik különleges mikroklíma jellemzi a lakóhelyeteket, én hiába meresztem a szemem, alig látok valami zöldet. Írod, hogy a paprikát és a paradicsomot most vetetted el; nem palánta korában ültetitek ki??
Erzsi
BoGyo üzenete…
Ámulok és bámulok! Biztos nem költöztetek kicsit délebbi országba? :)
Fernel üzenete…
Édeske!
Nem lesz túl korán a magoknak? Vagy lehet, te már tudsz valamit? Hogy itt a tavasz a kertek alatt?
Én még ráültem a kezemre, nem vetettem semmit, félek, elnyurgulnak a palántáim.
A fedeles keltető nálam amúgy is szuperül működik, egy hét alatt még a kurva lassan kelő padlizsán és paprika is kinn volt, tavaly.
Jövő hétvégén sztem elvetem a padlizsánt és a paprikát én is. Ha ők kiszálltak a keltetőből jöhet a rengeteg paradics :D
Juhmeli üzenete…
@Hédi: Fél hatkor már világos van, egy hét és március, három hét és kint veteményezhetünk. :)Nincs mese, a tél visszavonul.

@almameter: Igen, idén elég mediterránra sikerült a tél, enyhe sok csapadékkal. Bentre vetem a magokat, saját nevelésű palántának, aztán ki márciusban, ki áprilisban, vagy májusban megy a kertbe végleges helyre. Addig szobatársak lesznek.:)

@BoGyo: :D

Ahogy néztem nálatok sem volt olyan vészes idén a tél, remélem a nyár sem lesz az.

@Fernel: Kis csúszásban vagyok, mert a mókik nem hagytak időt rá. Nálam is hamar ki szoktak bújni, de tavaly a március közepén vetettek csak nyár végére fordultak termőre, a paprikák meg októberre.:( Ezért próbálkozom hamarabb egy kicsit, de persze lehet, hogy nem ez volt a gond.