Hivatalosan is tavasznak nyilvánítva

Tegnap megnyitottuk a kerti csapot és kihordtuk a jobb sorsra érdemes, szeretőbb, de legalábbis gondoskodóbb gazdára áhítozó, elhanyagolt, egész télen nem locsolt, masszívan tetves leandereket az alagsorból. Ezzel együtt a kinti szezont is  ünnepélyesen megnyitottuk Katival, az ereszcsatornából kizúduló  hólé guggolva tanulmányozásával, valamint a kocsibeálló teljes hosszában húzódó pocsolyákban való ugrálással, motorozással, turkálással. Én nem motoroztam, mert nekem nincs motorom. Elsőre úgy tűnik, hogy ez a kis közjáték a hóval nem ártott meg semminek, minden növény ott folytatja, ahol abbahagyta, apró levelekkel, virágrügyekkel megpakolva.

Kép 006 
A tavaly ültetett vérszilván már idén örülhetünk a virágoknak.
Kép 005
Egyáltalán nem sikerült kép, de a japán gyöngyvessző (Goldflame) apró levelei így is gyönyörűek.

Bent végre vetettem paprikát is joghurtos poharakba kettesével( Tizenegyest, Senatort, Elefántormányt, Ásványrárói tájfajtát és fekete chilit Ágitól, Kapia-t, Kaliforniaiból sárgát). Utóbbi kettő saját szedés szép piacon vásárolt paprikákból, meglátjuk, mi sül ki belőlük. Elvetettem az Ágitól kapott verbénamagokat is, nagyon izgatott vagyok miattuk, annyira vágyom rájuk. 
Közben a paradicsomerdőben is rendet kellene tenni egyesével szétültetni őket, már látszik, hogy kicsi a hely nekik növesztik a szárukon is a gyökereket, csak hely nincs a házban, nagyon kellene a jó idő, hogy kimehessenek a hidegágyba edződni.

Kép 037 Kép 043

A padlizsán is lomblevelekbe borult, szeret a radiátoron lakni.
Kép 044

A meglehetősen hideg konyhában lakó káposztaszabásúak még sziklevelesek, tavaly ilyenkor már a kertbe voltak kiültetve. A hagymapalánták egy része kidőlt, azt hiszem túl buzgón locsolgattam az elején őket. Most már ők is a konyhában edződnek velem együtt, de fogok vetni belőlük még egy adagot, hogy pótoljam a kidöglött sonkahagymákat és a rosszul kelt pórék hiányát.

Kép 045 Kép 046

Már lehet szedni csalánt és citromfüvet, snidlinget és sarjadékhagymát. A bennfelejtett, de mostanra önként kihajtott hagymákat már kizabáltuk a kertből. 





Dolgozni viszont még jó darabig lehetetlen lesz.





Megjegyzések

Anikó üzenete…
Itt esik a hó!:-(

Leandert sokáig kell kint hagyni, vagy már ki is lehet rakni a kertbe, mert -5 fokig bírja, de elvileg a tetük nem.
Nagyon szép ünnepet nektek!:-)
Józsa Kata üzenete…
Öröm nézni ezeket a magoncokat. És irigylem a napsütéses képeidet! Itt már megint esik a hó, vagy valami olyasmi.
Szép, tavaszias Húvétot kívánok!
Zzev üzenete…
Itt most esik az eső, nem most nem. Most napsütés van. Azt hiszem ez az első jele a világ végének.
Én a hagymákat direkt vetem meg mást is. A palántáim meg pffff csak bután néznek, hogy ők nem hajlandóak nőni. Sztrájkolnak a mocskok.
Nagyon szépek lettek a képek és azért vigyázatok a hidegbe rohangálással.
csakBea üzenete…
Én úgy láttam, hogy még a jövő hétre is ilyen ocsmány időt ígérnek. A lemosó permetezésről már lemaradtunk, metszeni még nem metszettem, lassan már monília ellen kéne permetezni, és semmit nem lehet csinálni :(
Petra üzenete…
Nálunk is esik az eső, ami megkönnyíti a hó elolvadását.
Nem ilyen húsvétot vártunk az már biztos, de ez van, ezt kell szeretni.

Kellemes ünnepeket!

Petra
BoGyo üzenete…
De jó nézegetni a szép, napsütéses, hó nélküli fotókat! A növénykék meg milyen szépek!
Nálunk akkora latyak van, hogy gumicsimmában lehet közlekedni. Elkezdett esni az eső, erre a rengeteg hó is megindult. Így most úszik minden. Röviden ronda az idő:(
A tanyára képtelenség lenne kijutni, kb az első méteren elakadnánk a sárban:( Megyünk hozzátok segíteni:)
Juhmeli üzenete…
@Anikó: Sajnálom, hogy nálatok még nem javul a helyzet, de nem tart örökké a tél! Sajnos a tetvekre már nem jön fagy, marad a mosogatószeres simogatás. Nektek is szép Húsvétot kívánunk!

@Kata: Nektek is szép időt kívánok Húsvétra!

@Mr. Pickles: Tegnap már 8! fok volt, ma sincs kevesebb, szóval jól leszünk. Gondolom örülsz a kis 'világvégéteknek'.:)
Nálam magról a hagyma nagyon rosszul kelt, azért próbálom palántázni.

@Bea: A lemosóval mi is így jártunk, a metszés félbehagyva, de az esők elmentek ma felettünk, csak egy kis szitálás volt, de gondolom minden esőt mi sem úszunk meg.

@Petra: Nektek is jó Húsvétot kívánunk! Igazad van, abból kell a legjobbat kihozni, ami van.:) Minket elkerült a sok eső, sőt egy kicsit sütött a nap is.

@BoGyo: Mi is csizmában szambázunk, de legalább kimehetünk. Ne ígérgess könnyelműen, mert szavatokon fogunk!:)