Az első szüret és egyebek

Az állhatatosan, napi rendszerességgel végzett őrjáratok során a várt események és a teendőlista fejbenbővítésén túl sokszor van részünk jó és rossz meglepetésekben. Például az önjelölt és ezidáig azonosítatlan vakondvadász által ásott hatalmas lyukak egyre több helyen bukkannak fel. Vagy annak teljes bizonyossága, hogy tavaly meglehetősen sok paréjmagot sikerült beérlelnünk, ami leginkább a gyökerek üres soraiban nő dúsan és hézagosabban a sorok között,  de legalább  biztosra vehetjük, hogy jövőre is hasonlóképpen nyitjuk a késő tavaszi szezont a látszólag üres ágyásokban. Mert a föld alatt zajlik az élet, tombolnak a giliszták, a lótetvek fogócskáznak a vakonddal, híznak a tarackgyökerek, és készülődnek az újabb meglepetések. Mindenesetre az a fontos és egyébként várva várt esemény elkerülte a figyelmünket, hogy a novemberi borsó alsó (első), csak matatás során látható hüvelyei kidomborodtak. Kár, hogy csak két sort vetettem, mert a május elsejei borsóvetés cseppet sem tradicionális és annak oka van. Idén az is kiderül, hogy mi. Egyébként abból a menetből csak a Rajnai törpe kelt ki, Carlosból egy árva darabka sem. Az időjárás egyelőre kedvez nekik, nincs harminc fok és szépen kapjuk a csendes, kevés, de legalább sokszori esőket.
Kép 017
Az őszi ültetésű mángold magba ment, de szép nagy leveleiből így is jutott a fazékba, a magot meg elteszem, hogy legyen tervezett utánpótlás is, ne csak ott nőjön, ahol akar.
Kép 035
Nyílnak a rózsák, az illatos és erős színűekből szörp is készül. A kedvencemből pedig egy csokornyi az asztalra is került.
Kép 013
 Legújabb megfigyelésem, hogy a mák egyetlen napig virágzik. Szeretem nézegetni a bimbókat, a tokokat, a széltépte szirmokat.
Kép 010 
A szőlőn nemnormális mennyiségű a virág, ritkítanom kell a fürtöket. Nem tudom, mi az oka ennek a dömpingnek, de csak megtanulom egyszer.
Kép 005 
Ha már az kúszóknál járok, nem maradhat ki a lonc sem a felsorolásból. A szőlőhöz hasonlóan hihetetlen mennyiségű illatos virágot hozott. 
Kép 003
Mindjárt június, de még jópár mag és palánta várakozik, hogy beköltözhessen. Csak ne lenne annyi szúnyog!



Megjegyzések

Lizi üzenete…
Én már a tavasszal vetett borsóból tudtam tegnap egy kis levest főzni,párja nincs!
Anyukám kertjét egy borz túrja fel....
Holdgyöngy üzenete…
Ha közelebb lennél, meglátogatnálak az én két vakondvadászommal!
Messzenéző Minyon üzenete…
Nagyon elkeseredtem idén a tavaszi vetésű (nálam csak ilyen van) borsó kikelése, pontosabban ki nem kelése miatt, de azt olvasom, hogy idén mindenhol így van.
Juhmeli üzenete…
@Lizi: Húha, borz! Nálunk eddig csak menyétet határoztunk, meg kóbor kutyákat, macskákat, ezért nem merünk tyúkozni sem. Ti tudtatok márciusban vetni? Nálunk dagonya volt, meg gazgazgaz. De az új borsó az tényleg leírhatatlan.

@Holdgyöngy: :D Jó móka lenne.

@MM: Talán fajtája is válogatja, mert az egyik fajta szépen sorol, a másiknak se híre se hamva, ma beletúrok a sorokba, mi újság.
Petra üzenete…
Hú de guszta minden!

Eső? Kérlek, kérlek, küldj felénk is egy kicsit!
Messzenéző Minyon üzenete…
Igen, nálunk is hasonló: két fajta szépen kikelt, kettő pedig alig. Az egyikből csak egyetlen szem (de lehet, hogy az is a másik sorból gurult oda).
Ciripbogár üzenete…
de gyönyörű a borsó meg a mángold, húúú! csodálatos a kertetek!

A szakszavakat nem értem, magra ment- az mit jelent, hagytad, hogy virágozzon? (Bocs az amatőr kérdésekért)Nagy álmom, hogy egyszer legyen családi házam és kis veteményesem, de addig ki kellene okosodnom kicsit.

Juhmeli üzenete…
@Petra: Remélem időközben ti is kaptatok az esőkből, nálunk a héten minden nap elázott a kiterített ruha, valamelyik kétszer is.:) De dolgozni így nem nagyon lehet a kertben.

@MM: Nálunk csak a Rajnai törpe megbízható, nem is tudom, miért próbálkozom mással is.

@Ciripbogár: Köszi! Kívánom, hogy váljon valóra az álmod. Addig pedig tényleg jó álmodozni, olvasgatni.
A mángold két éves növény. Tavaly vetettem el a magot, lett levele, jött a tél, a hideg. Az idei évben hoz virágot, megérleli a magokat és elpusztul. A répa, petrezselyem, cékla is így csinálja és persze még sokan mások. Ahogy írtad, hagytam virágozni és szedek magot belőle utánpótlásnak.
Andi&Tomi üzenete…
Sajnos a mi lonc bokrunk az idén kipusztult a szomszéd tuja fájától ami tűzhalálban égett ki, és miután szóltam neki, hogy jobb lenne ha kivágatná az a két tuja fáját mert az összes gyümölcsfám fogja kárát látni. Hát először a lonc bokor, ami csodálatosan fel volt futtatva a kerítésre, aztán az egyik meggyfámat érte el egyik oldalát amit gyorsan megállítottunk, remélem nem későn.
Juhmeli üzenete…
Ó, nagy kár érte, nálunk most ez az egyik kedvenc, főleg Ferinek. Remélem megállt a fertőzés és nem ér több veszteség.

Nézegettem a beállításokat, de nem jöttem rá, miért nem tudtál írni.