Reggeli séta a veteményesben

Púder nélkül, de annál több harmattal és gazzal.

Akik egy ideje olvasnak, tudják nem vagyok mintakertész. A sorok görbék, az ágyások kaotikusak, ami részben a gondos tervezésnek, részben az elnézően és reménykedően meghagyott önkéntes betelepülőknek köszönhető. Ilyenek például a krumpli, a körömvirág, a büdöske, a mángold, a sóska, a cékla, a hagyma, a szamóca. Az is normális nálunk, hogy a veteményesben a vetemény és a gaz jobb esetben egyenlő arányban éli életét, virágzik és hoz termést. A mostani állapotok viszont még ezt a természetközeli nemkertészkedést is bőven meghaladják. Réti boglárka nő az őszi fokhagyma között, pipacs a gyümölcsfasövényben, mustár a krumplik ágyásában.
  Kép 002 
Most, hogy vége az esőknek, próbálom utolérni a száguldó konyhakertet és megközelíteni azt az 50-50 %-os álomösszetételt.  A paréj alatt pedig vár az egy óra - két sor gazolás utáni komikus valóság a sorjelző retkekkel, amik jól keltek, nagyon finomak voltak, és az azokat kísérő soronként néhány szál főveteménnyel. A néhány szál több, mint a semmi, főleg, ha megnőnek, teremnek, úgyhogy nem búslakodom. Előkotrom a saját szedésű magokat is, meg a maradék boltiakat is és uborkát, kukoricát, céklát, babot vetek még. Tökből lesz, amennyi lesz. Hagymából kipalántáztam a sonkahagymákat. Hármasával raktam őket, gyorsabb, helytakarékos megoldás volt így és még mindig nagyon-nagyon jó érzés. A pórék még vissza vannak, de nagyon satnyák, nem sikerült elérniük a gyufaszál vastagságnyi kiültetési határt. Azért kapnak esélyt. A paprikák pont akkorák, amekkorának egy hónappal ezelőtt kiültettem őket, de egyes paradicsomok már nevelgetik a kis bogyóikat. 
Kép 026 
A krumpli olyan sűrű lett, hogy se tölteni se permetezni nem lehet, idén magára lesz hagyva. A káposztafélék kezdenek kilátszani a gazból és a csigák is leálltak a rágással, nem tudom a fahamu tett-e be nekik vagy csak találtak finomabbat. 
Kép 027


Szóval idén igencsak kérdéses, hogy eszünk-e és hogy mit a konyhakertből, de addig is nyaralunk:
Kép 048

Megjegyzések

Piszke a Birtokról üzenete…
Nyugalom. Itt az egyik emelt ágyásban már csak körömvirág nô. A veteményben mindenhol (értsd mindenhol) paradicsom burjánzik. Az eprek szanaszét kúsznak, a hagymák nem látszanak ki a gazok közül, a fûszerkertbe mángold szórja a magját, és kósza nyári ciprusok nyomják el a paprikákat. Viszont a céklalevélbôl remek a saláta ;)
Messzenéző Minyon üzenete…
Roppant kíváncsi vagyok, engem mekkora gaztenger fogad, ha végre kijutok. Nagy reményeim nincsenek...
BoGyo üzenete…
Nekem a napraforgókat nincs szívem kiszedni. Mindenhol az nő:)
Juhmeli üzenete…
@Piszke: Megnyugtató a tudat, hogy más is.:) Éljen a természet! Bár szúnyogból és lótetűből kevesebbel is beérném.

@MM: Remélem majd hallok felőle. A gazban egyébként még mindig nagyon nedves a föld, és árnyékot is tart. Szóval nem haszontalan. Később meg jó lesz mulcsnak.:)

@BoGyo: Nem csodálkozom, én is meghagytam őket. Feri meg lekaszálta.