A gyümölcsfa-sövény

Elegem lett a gazolásból. Ezért helyette tegnap nekiestem a gyümölcsfasövény nyári metszésének. Visszavágtam a karokon az új növésű oldalhajtásokat az első három levél felett. Az új emelet hajtásait is elkezdtem lehúzni, most még csak 45 fokos szögben, szokják a törődést, ősszel vízszintesre igazítom azokat is. A harmadéveseken már vannak almák, körték mutatóba. 


Kép 034 
3 éves Idared előtte.
Kép 035
Idared utána.
Kép 037 
3 éves Golden előtte.
Kép 038
Golden utána.

Nagyon változatosan reagálnak erre a nevelésre a fák. Az Idared a legszebb. Mintha olvasta volna a könyveket. A Golden is olvasta, de nem nő olyan szépen. A Summerred erősen hajt, ezért a metszés helye is  jobban látszik, girbegurbák a karjai. A Vilmos körte is tájékozott ez ügyben. A Bosc Kobac most másodéves, de alig hajt még mindig az első emeletet alakítjuk rajta. Egyévesek a Conference körte és az Éva alma a sövényben, de lesznek még társaik. Almák is. Körték is. Barackok is.

Megjegyzések

csakBea üzenete…
Nagyon profi vagy! Adhatnál ötletet, mit csináljak a két kis ferde, görbe almafámmal. (Jonatán és Granny Smith). Mind kettőnek lefelé a kert lejtése irányába ferdül a törzse, és az összes ág is azon az oldalon akar nőni, a másikon alig. Ha ott, metszek, ahol van ág, a metszéssel elvileg generálom a növekedést, így még inkább arrafelé nő az összes ág. Ha az ellenkező oldalon, akkor ott én szüntetem meg azt a kevés ágat is, ami van.
HP üzenete…
Hú de jó ez a sövény! Az új almákból és körtékből én is ilyet akarok faragni:)
Juhmeli üzenete…
@Bea: Ez csak kísérlet.:)

Nem hiszem, hogy tudnék olyat mondani, amit nem próbáltál volna ki az évek során. Főleg, hogy régebbi kertész vagy, mint én. A visszametszés sem mindig hozza a várt eredményt.
Juhmeli üzenete…
@HP: Nem nehéz. Ha a fák is tájékozottak az ügyben.:)
Juhmeli üzenete…
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
csakBea üzenete…
Ó, pedig reménykedtem benne, hogy megmondod a tutit! :)
Kreatív Kertész üzenete…
A Bosc Kobak egy kis hercegúrfi, nem is sieti el a dolgokat, nekem már idén lesz mibe harapni, de remélem nem marad benne a fogam :).
Juhmeli üzenete…
@Bea: A sajátommal könnyen kísérletezem. De a másé az más.

Kreatív Kertész: Nálunk egyelőre csak az nem tájékozott sövénynövés ügyben.:)