Barack szüret

Megérett az őszibarack. Feri be is gyűjtötte valamennyi példányt a háztartásban fellelhető legnagyobb és legerősebb gyümölcstároló rekeszbe. Lelkesen rohant a fa alá szüretelni, majd néhány perc múlva kissé csalódottan mászott ki a fa alatti dzsindzsából a hatalmas ládában észrevehetetlen mennyiségű barackkal. Legalább jól elfértek benne. Mind a tizennyolcan. Eddig rendszeres napi program keretében babusgatta, simogatta, tapogatta őket. Egyesével. Most pedig egyesével mérte meg a gyümölcsöket, hogy elérték-e az irodalmi súlyukat. Azt hiszem nagyon elégedett lehet, mert nemcsak elérték azt, de meg is haladták. A legtöbb 140 gramm körüli volt. Reméljük jövőre tovább tart a szüret, és kisebb ládát visz hozzá, ezzel segítve elő a boldogabb és elégedettebb életérzés kialakulását a szüretet követően.
A fa idén tölti harmadik nyarát, így nagyon is elégedettek lehetünk a terméssel. A koraiságával. Mind a termőre fordulását, mind a termés érését tekintve, mert július közepére már csak a híre lesz és a szép emléke. A mennyiség is több, mint várható volt. Én egy-két kis csúnyácska kóstolóra számítottam, mikor tavasszal lemetszettem a gyönyörűen virágzó koronájának nagy részét. Jaj, hogy fájt a szívem érte! Majd ezek után egy jó hónappal ezelőtt ugyanerről a fáról több, mint hatvan kis barackot távolítottam el.
Idén semmiféle permetlével nem támadtuk meg, de nem is okozott gondot neki. A levélfodrosodás sem támadta meg. Míg a társairól szinte valamennyi levél lehullott, ennek semmi baja nem volt. Most, hogy a fele már elfogyasztásra került, azt is bizton állíthatom, hogy a kártevők is elkerülték. Néhány fülbemászó és hangyaharapás itt-ott fellelhető, de a kis lyukak, amikre az hittük, hogy kukactól van, nem vezetnek a mag felé és lakó sem volt benne, csak felületi próbálkozás, és az is csak néhány darabon.
Az igazi bónusz az íze. Lédús. Zamatos. Kellően savas és édes is. A héj könnyen lehúzható. Fogyasztása csakis malac módon csócsálva ajánlott. Nem magvaváló, így mire a magtól megfosztanánk csak lé maradna belőle. A gyerekeknek üvegreszelőn pikk-pakk készül belőle baracklé. Csak Bálint kap szájzárat tőle. Bár ő egyelőre minden kanalasra így reagál.
Egy mondatban összefoglalva: beváltotta a nevében ígérteket. Jó választás volt.

Kép 087
 Early Redheaven (Korai piros mennyország).

Megjegyzések

Dominika üzenete…
De jót nevettem!
ivetabt üzenete…
Kérdeznék egyet barackügyben, ha lehet. Törpebarackáink vannak, tele terméssel, szerintem kb 1-2 héten belül be is érik a barack. a probléma az, hogy a fák tele vannak tetvekkel. Egyszer meg lettek permetezve, de most nagyon csúnyán néznek ki a fák. Tudnál esetleg valami tanácsot adni, mit lehetne velük kezdeni? Nem ismersz valamilyen öko-módszert a tetvek ellen? Erős vízsugárral le szoktam mosni a fákat, de ugye ez semmi. Köszi.
Juhmeli üzenete…
@Dominika: Hát, én is. Feri szerint csak annyi volt a gond, hogy rossz a szemmértéke.:)
Juhmeli üzenete…
@superwomanatwork: Hát sok mindent írnak erre, de én személy szerint még nem próbáltam, csak az egynapos csalánázalékot. Azt is uborkára, tökre permeteztem. Többször meg kellett ismételnem, és végül a mai napig nem tudtam eldönteni, hogy ettől mentek-e el a tetvek, vagy amúgy is menni akartak. Szóval saját tapasztalat hiányában nem merek semmit javasolni. Esetleg körülnézhetsz Inlandir blogján ebben a témában, hátha van szimpatikus megoldás, amit kipróbálnál.

http://ilkertje.blogspot.hu/2011/02/vissza-az-alapokhoz-4-permetezes.html
csakBea üzenete…
Nagyon szépek és nagyon koraiak! Kukac nálunk se nagyon volt eddig a barackban (mondjuk permetezni szoktuk, ha az idő engedi), de a hangyák,darazsak meg mindenféle repülő szárnyas izék meg szokták rágni. Ezek ellen is ki kellene találni valamit.
Hedvig üzenete…
Nagyon gusztusosak!
Petra üzenete…
Összefutott a szájamban a nyál a kép láttán.

Az írás szokás szerint szórakoztató volt, vigyázz, ez már elvárás ám tőled!

Petra
Petra üzenete…
Kedves superwoman, a tetvek ugyan baromi rondák, és a hajtásokat rendesen eltorzítják, de szerintem hagyd a csudába amíg le nem szüretelsz. Utána, ha nagyon zavar, Atkarával permetezhetsz.
Juhmeli üzenete…
@Bea: Ha lesz vmi bevált ötlet, szólok róla. Nálunk idén még lemosó permetezés sem volt, abba halhattak bele a kajszik is. Pedig akartunk, de nem úgy sikerült.

@Hédi: Nagyon finomak, de a mókik nem szerették.:( Sebaj, több jutott nekünk.

@Petra: Nekem is.:) Valahányszor elmentem A Láda mellett, az mindig szürcsléssel és cupákolással végződött.:)