Mit is csinálhatnék a szedersövény alatt, a kerítés betonalapján kuporogva azonkívül, hogy elsajátítom a hang és tapintás útján történő szederszedés csínját-bínját. Nyúlok egy fürt szederért, amiből jó, ha négy darab fér a markomba, a többi pedig becsapódik a néhai aljnövényzetből száradt zizzenős szénába. Ha jól fülelek, megtalálom a potyautasokat. Más esetben nyúlok a szederért és nem történik semmi. Azokért visszamegyek a jövő héten. Mindeközben fejtetőmre púpozott csodás hajkoronámba levelek, ágak akadnak, arra emlékeztetve, hogy ideje megkeresnem a fésűmet. A dróthálóba akadt csatok, kitépett hajcsomók, négykézláb átkúszások, szederbe bújt nagycsalán csípésétől éjszaka is zsibbadó lábak és ujjbegyek valamint a tradícióvá vált dróthuzal-szopogatás sem zavart a képbe. A pirosló, feketéllő gyümölcsök között az apró égkék darabkák, az ablakocskák a paradicsomágyásra nagyon békés hátteret szolgáltattak egy nyugodt , elégedett kertben eltöltött órához. De az, hogy mikor lesz ebből a dzsindzsából egyszer átlátható, kézbentartható sövény, arra nem találtam választ.
Nem baj. A lekvár már fő. A szeder pedig nem tüskés.
Megjegyzések
@Piszke: Á, csak a nyögést hallani becsapódáskor.